Még mindig elég erős a szürkegazdaság

| forrás:
mti
| olvasási idő: kb. 1 perc

Az ukrán bruttó hazai össztermék (GDP) csaknem negyedét adja a szürkegazdaság - derült ki abból a kutatási anyagból, amelyet a Ernst and Young vállalat végzett el a Mastercard támogatásával az ukrán gazdasági minisztériummal, a jegybankkal és a statisztikai hivatallal együttműködésben, és amelynek eredményét hétfőn tette közzé a jegybank honlapján.

Az ukrajnai szürkegazdaságot vizsgáló elemzők megállapították, hogy a 2018. évi GDP 23,8 százaléka, azaz 846 milliárd hrivnya (9890 milliárd forint) keletkezett szürke műveletekből. Ebből jelentős részt, a GDP 19,7 százalékát, azaz 702 milliárd hrivnyát (8207 milliárd forint) tettek ki a készpénzes elszámolások. A jegybank éppen ezért elsősorban a nem készpénzes kifizetések fejlesztésével igyekszik leküzdeni a szürkegazdaságot. "Általában véve a szürkegazdaság csökkenthető a szociális kifizetések kizárólag nem készpénzes formában történő bevezetésével, adókedvezményekkel, a kis- és középvállalkozások számára POS-terminálok telepítésével, valamint egyéb más, a kereskedőket és a fogyasztókat is egyaránt a nem készpénzes elszámolásra ösztönző megoldásokkal" - idézte az Ukrajinszka Pravda hírportál a jegybank közleményét. Az UNIAN ukrán hírügynökség pedig arra emlékeztetett: európai országokban végzett kutatások kimutatták, hogy a készpénz nélküli fizetések arányának száz százalékra növelése a szürkegazdaság arányát a GDP 0,6-3,7 százalékával csökkentheti, az államháztartási bevételek pedig ennek köszönhetően a GDP 0,1-0,8 százalékával nőhetnek. Az UNIAN adata szerint Ukrajnában 2019-ben a bankkártyás fizetések száma 29 százalékkal nőtt az előző évihez képest, és a tranzakciók száma elérte az 5 milliárdot, az összeg tekintetében ez 24 százalékos növekedést eredményezett, a teljes forgalom megközelítette a 3600 milliárd hrivnyát.

Random Capital
Hirdetés
Lakáshitel-kalkulátor
Hirdetés
Ezt olvasta már?

Az IMF 5 milliárd dolláros hitelt hagyott jóvá Ukrajnának »

4IG 600 (0,67 ) AKKO Invest 453 (1,00 ) APPENINN 349 (1,90 ) AutoWallis 76 (-2,68 ) CIGPANNONIA 250 (16,28 ) CyBERG 1130 (-5,04 ) DELTA 99 (-2,08 ) EHEP 2580 (5,74 ) ENEFI 305 (-4,69 ) FORRAS/OE 1120 (0,90 ) FORRAS/T 1400 (-4,76 ) FUTURAQUA 64 (-1,23 ) GSPARK 3250 (0,93 ) KULCSSOFT 1580 (-1,25 ) MOL 1806 (0,56 ) MTELEKOM 378 (-0,53 ) NUTEX 28 (-3,60 ) OPUS 244 (1,67 ) ORMESTER 11000 (-3,51 ) OTP 10790 (-0,19 ) OTT1 186 (-3,32 ) PANNERGY 600 (-0,33 ) RABA 866 (2,36 ) RICHTER 6455 (-0,08 ) SET Group 67 (-5,50 ) TAKAREK 472 (-2,68 ) WABERERS 868 (-0,23 )