Még nagyobb adóteher hárul a vállalkozásokra

| forrás:
TF-információ
| olvasási idő: kb. 1 perc

Az eredeti tervek szerint 2015. január elsején került volna bevezetésre az egykulcsos társasági adó, azonban úgy tűnik, az intézkedés még várat magára néhány évet. Azonban már jövőre is érkezik egy fontos változás, amely jelentősen növelheti a nemzetközi jelenléttel bíró magyar vállalkozások adóterhét, 2016-tól ugyanis a külföldi telephelyen keletkezett jövedelmeket is figyelembe kell venni a magyarországi adó kiszámításakor - emelte ki a cégeket érintő fontos változást az RSM DTM Zrt. szakértője.

Az elmúlt hetekben beterjesztett költségvetési törvény tovább tolja a tavaly egy évvel elhalasztott egykulcsos társasági adó bevezetését. A 2011-ben elfogadott Magyarország gazdasági stabilitásáról szóló törvény 2015. január 1-től kívánta egységesíteni a társasági adó adómértékét. A beterjesztett T/4884. számú törvényjavaslat, mely Magyarország 2016. évi központi költségvetésének megalapozásáról szól, immár csak 2020. január 1-jén léptetné hatályba az 500 millió forintot meghaladó adóalappal rendelkező vállalkozások számára vélhetően kedvező irányú változást.

"A T/4741 számú törvényjavaslat, mely az adózással összefüggő egyes törvények módosítása céljából került beterjesztésre - többek között ez tartalmazza a növekedési adóhitel bevezetését is -, immár kellemetlen meglepetést is okozhat a legnagyobb magyar vállalatok egy részének" - mutatott rá Hegedüs Sándor, az RSM DTM Zrt. adópartnere.

A törvényjavaslat eddig kevéssé hangsúlyos rendelkezése szerint egyes, nemzetközi jelenléttel is bíró magyar vállalkozásoknak a magyarországi adójuk kiszámításakor figyelembe kell venniük a külföldi telephelyükön, fióktelepükön keletkezett jövedelmüket is. Ez a szabály azokban az esetekben érvényesülhet, amikor az egyes államokkal kötött, a kettős adóztatás elkerüléséről szóló egyezmények ezt lehetővé teszik. Ilyen többek között Németország, az Egyesült Államok, Olaszország, az Egyesült Királyság, vagy éppen Szlovákia.

"A gyakorlatban ez azt jelenti a vállalkozások számára, hogy míg korábban csak a magyarországi jövedelmük alapján dőlt el, hogy alkalmazniuk kell-e a 19 százalékos adókulcsot, addig jövőre már a külföldi fióktelepük, telephelyük jövedelmével együtt kell meghatározni, hogy az együttes adóalap eléri-e az 500 millió forintot" - hívta fel a figyelmet Hegedüs Sándor.

"A külföldről származó jövedelem ugyan továbbra sem adózik hazánkban, de az úgynevezett progresszív mentesítés következtében - hasonlóan a korábbi többkulcsos személyi jövedelemadó esetén már ismert jelenséggel - előfordulhat, hogy a teljes magyarországi jövedelem a magasabb adókulccsal, jelen esetben 19 százalékkal adózik. Az új rendelkezések hatására az érintett magyar vállalkozások társasági adóterhe 45 millió forinttal is növekedhet éves szinten. Amennyiben ez a szabály hatályba lép, a magyar vállalkozásoknak érdemes lesz átgondolniuk a külföldi terjeszkedés során alkalmazott stratégiájukat."

Random Capital
Hirdetés
Lakáshitel-kalkulátor
Hirdetés
Ezt olvasta már?

A Nagy Testvér mindent lát, a kéziszámlák kora leáldozik »