Megállapodtak, leépítik az importvámokat

| forrás:
mti
| olvasási idő: kb. 2 perc

Az Egyesült Államok és Kína megállapodott abban, hogy a kétoldalú kereskedelmi tárgyalások előrehaladásával párhuzamosan megszüntetik az egymás termékeire korábban bevezetett pótvámokat.

Kao Feng Pekingben tartott szokásos sajtótájékoztatóján elmondta, hogy a felek megállapodása szerint a tárgyalásokon elért eredmények függvényében szakaszosan törlik el a megemelt vámokat. A várakozások szerint a kidolgozás alatt álló és pár héten belül aláírandó első részmegállapodásban az Egyesült Államok vállalja, hogy december 15-én mégsem vezeti be a 156 milliárd dollár értékű kínai importcikkekre, köztük mobiltelefonokra, laptopokra és játékokra, megígért 10 százalékos pótvámot.

A kínai kereskedelmi minisztérium szóvivője kijelentette, hogy a pótvámok megszüntetése fontos feltétele bármilyen megállapodás megkötésének. "A kereskedelmi háború vámok bevezetésével kezdődött, és vámok eltörlésével kell befejeződnie" - fogalmazott Kao Feng, hozzátéve, hogy a várt részmegállapodás megkötéséhez a két országnak egymással párhuzamosan azonos mértékű vámcsökkentést kell végrehajtania, utána pedig lehet tárgyalni a további lépésekről.

"Az utóbbi két hétben a felek kereskedelmi főtárgyalói komoly és konstruktív megbeszéléseket tartottak, hogy megfelelő megoldást találjanak több kulcsfontosságú aggodalomra. A két fél megállapodott abban, hogy különböző szakaszokban törlik a pótvámokat a tárgyalások előrehaladásától függően" - mondta a szóvivő, aki azonban ennél konkrétabb menet- és időrendet nem vázolt fel az újságírók előtt. A Reuters hírügynökség korábbi értesülése szerint a kínai tárgyalók azt akarják elérni, hogy az Egyesült Államok vonja vissza az évi 125 milliárd dollár értékű kínai termékre szeptember 1-jén bevezetett 15 százalékos pótvámot, emellett enyhítést akarnak a nagyjából 250 milliárd dollár értékű terméket - a gépektől kezdve a félvezetőkön át a bútorokig terjedő számtalan árut - terhelő, korábban elrendelt 25 százalékos pótvám esetében is.

A kínai tárgyalási álláspontot jól ismerő forrásból a Reuters úgy tudja, Peking arra próbálja Washingtont rávenni, hogy "a lehető leggyorsabban vezessen ki minden pótvámot". Az amerikai-kínai kereskedelmi konfliktus enyhítését szolgáló részmegállapodást a korábbi tervek szerint az Ázsiai-csendes-óceáni Gazdasági Együttműködés (APEC) november 16-17-én esedékes chilei csúcstalálkozóján írhatta volna alá Hszi Csin-ping kínai és Donald Trump amerikai elnök. Ám Chile belpolitikai okok miatt lemondta a csúcsértekezlet megtartását, és azóta is keresik a megfelelő helyszínt, illetve időpontot.

Az egyik lehetséges helyszín London lehetne a két elnök találkozójára. A NATO Londonba tervezett december 3-4. csúcstalálkozója után találkozhatna a Donald Trump és Hszi Csin-ping. A kínai kereskedelmi minisztérium szóvivője kitért annak a kérdésnek a megválaszolása elől, hogy hol és mikor találkozhatna az amerikai és a kínai elnök.

Hirdetés
Lakáshitel-kalkulátor
Hirdetés
Ezt olvasta már?

Kínai lépés - enyhül a vámháború »

4IG 569 (-1,56 ) AKKO Invest 448 (-5,88 ) ALTEO 840 (-0,47 ) ANY 1360 (-0,37 ) APPENINN 335 (-4,01 ) AutoWallis 92 (-6,85 ) BIF 312 (-0,32 ) CIGPANNONIA 174 (-5,64 ) CSEPEL 372 (-2,62 ) DM-KER 3800 (-5,00 ) Duna House A 3800 (-0,26 ) EHEP 6900 (-6,76 ) ELMU 33800 (-0,59 ) ENEFI 368 (-7,54 ) ESTMEDIA 90 (-22,84 ) FUTURAQUA 95 (-6,41 ) GSPARK 5100 (0,79 ) KPACK 16300 (-13,30 ) KULCSSOFT 2320 (-10,08 ) MASTERPLAST 740 (0,82 ) MOL 2488 (-2,43 ) MTELEKOM 421 (-0,12 ) NORDTELEKOM 40 (-15,46 ) NUTEX 31 (-16,71 ) OPUS 251 (-7,38 ) ORMESTER 10000 (-3,85 ) OTP 14510 (-2,94 ) OTT1 189 (-5,03 ) PANNERGY 722 (1,40 ) RABA 1070 (-1,83 ) RICHTER 6655 (-3,97 ) SET Group 92 (-5,06 ) TAKAREK 480 (-2,83 ) WABERERS 1050 (-3,67 ) ZWACK 17450 (-0,29 )