Megállt az ingatlanpiac, mindenki kivár

| forrás:
Koczka Máté
| olvasási idő: kb. 1 perc

Májusban közel a felére esett vissza az ingatlanforgalom Budapesten és a vidéki városokban - közölte a GDN Ingatlanhálózat. A cég szakértője szerint a látványos csökkenés jól tükrözi, hogy a lakosságot mennyire foglalkoztatja a kormány által bejelentett új CSOK és kamatmentes hitel.

2019. július 1-től már használt lakás vásárlására is igényelhető lesz a családok otthonteremtési kedvezménye (CSOK) mellé felvehető kamattámogatott kölcsön, amely két gyermek esetén 10 millió, három gyermek esetén 15 millió forint. Emellett 10 millió forint kamatmentes hitelt kaphat minden 18-40 év közötti házas nő.

Úgy tűnik, a lakosságot kiemelten foglalkoztatja a néhány héten belül bekövetkező változás, ami az ingatlanpiacot is erősen befolyásolja.

"Egyértelműen látszik, hogy tömegeket gondolkodtatnak el a kormány bejelentései. A lezárt május hónap számai alapján közel felére esett vissza a forgalom. Az emberek teljesen behúzták a féket, ami Budapesten és a vidéki városokban is jellemző. A június hónap eddigi adatai is arra engednek következtetni, hogy szinte megállt az ingatlanpiac az országban. Úgy véljük, hogy mindenki a július elsejére vár, és az akkortól elérhető új kedvezményeket szeretné kihasználni" - mondta Gadanecz Zoltán, a GDN Ingatlanhálózat alapító-tulajdonosa.

A nyaralások miatt július és augusztus általában az év legcsendesebb hónapjai az ingatlanpiacon, a szakember azonban arra számít, hogy idén ez másképp lesz.

"A lakosság és a szakma is nagyon várja a CSOK változásaihoz és a kedvezményes hitelhez köthető pontos részleteket. Szerintem júliustól nagyban megnő majd a megkötött szerződések száma, és a legnagyobb növekedés valószínűleg ezúttal a használt lakásoknál lesz majd tapasztalható" - tette hozzá az országszerte 80 ingatlanirodával rendelkező GDN alapító-tulajdonosa.

Random Capital
Hirdetés
Lakáshitel-kalkulátor
Hirdetés
Ezt olvasta már?

Tetemes összeget fordítanak az osztrákok a tömegközlekedésre »

4IG 654 (-0,46 ) AKKO Invest 443 (0,80 ) APPENINN 371 (3,49 ) AutoWallis 73 (0,27 ) BIF 306 (-0,65 ) CIGPANNONIA 170 (4,94 ) CSEPEL 304 (-8,98 ) CyBERG 1080 (0,93 ) DELTA 98 (-0,61 ) EHEP 3450 (-1,71 ) FORRAS/OE 1080 (1,89 ) FUTURAQUA 76 (-2,05 ) KULCSSOFT 1650 (-2,94 ) MASTERPLAST 596 (-0,67 ) MTELEKOM 390 (1,56 ) NORDTELEKOM 31 (0,32 ) NUTEX 31 (-2,82 ) OPUS 269 (1,89 ) ORMESTER 12450 (-1,19 ) OTP 9735 (0,15 ) OTT1 211 (0,24 ) PANNERGY 650 (0,31 ) RABA 920 (-3,16 ) RICHTER 6820 (0,89 ) SET Group 69 (0,44 ) TAKAREK 491 (-0,41 ) WABERERS 788 (2,60 ) ZWACK 16850 (-0,30 )