-->

Megduplázták az energiatermelést

| forrás:
mti
| olvasási idő: kb. 1 perc

Megduplázódott, és ezzel csaknem egy megawattra nőtt az évszázados múltra visszatekintő felsődobszai vízi erőmű kapacitása, az Émász-Elmű csoport tulajdonában lévő létesítményt közel egymilliárd forintból újították meg, és pénteken adták át.

A Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Felsődobszán, a Hernád vizére épített erőművet 1912-ben avatták fel két, 220 kilowatt teljesítményű turbinával. Az erőmű az 1945 után került az ÉMÁSZ tulajdonába, 2009-ben műemlékké nyilvánították, mivel az energiatermelés mellett az volt a cél, hogy az ipari muzeális értéket jelentő egységet életben tartsák.

A tulajdonos és annak érdekeltsége, a Sinergy Kft. 2010-ben döntött a vízerőmű fő berendezéseinek cseréjével egybekötött teljesítménynövelő átépítés mellett. A több mint 900 millió forintos beruházás keretében az osztrák Kössler Gmbh. Kaplan csőturbináinak köszönhetően a vízerőmű villamos energiatermelő kapacitása csaknem a duplájára, 940 kilowattra növekedett.

A felújítás során kicserélték az összes technológiai berendezést, átépítették a vízi műtárgyakat és az erőmű gépházát is, mindezt a műemlékvédelmi és környezetvédelmi követelményekkel összhangban.

A Sinergy a beruházásra uniós és hazai forrásból 376 millió forint vissza nem térítendő támogatást kapott.

A felsődobszai erőművet 1906-ban kezdte építeni Bárczay Gábor, a térség földbirtokosa, főleg a közeli malom kiszolgálására, ám a létesítmény által termelt villamos energiából 1912-ben már a közeli Miskolcra is jutott. A Hernád vízi energiájára alapozott erőmű ez idáig több, mint 200 gigawattóra energiát termelt.

Random Capital
Hirdetés
Lakáshitel-kalkulátor
Hirdetés