-->

Megint megbénul Görögország

| forrás:
mti
| olvasási idő: kb. 1 perc

Szerdán ismét megbénulhat az élet Görögországban, miután huszonnégy órás általános sztrájkot hirdettek a szakszervezetek.

Az idén ez már a harmadik általános sztrájk lesz a kormány megszorító intézkedései miatt, és az első nagy megmozdulás azóta, hogy júniusban megkezdte a kormányzást Antonisz Szamarasz miniszterelnök hárompárti koalíciója. Az új kabinet az előző kormány által bejelentett takarékossági programon túl még 11,5 milliárd eurót tervez megspórolni a nemzetközi hitelezők kérésére, és így hozzájuthat a következő, 31 milliárd eurós hitelrészlethez.

A tiltakozó megmozdulást meghirdető két érdekvédelmi szövetség, a magángazdaságban dolgozók vezető szakszervezete, a GSEE, valamint az ADEDY közszolgálati szakszervezeti szövetség mintegy 2,5 millió munkavállalót képvisel, ez a görög foglalkoztatottak mintegy fele.

A múlt hét elején egyebek között a bírák és az állami kórházak orvosai munkalassító sztrájkot tartottak, a hét közepén pedig az ágazati dolgozók 24 órás munkabeszüntetése miatt egy napra leállt a metró- és a villamosközlekedés Athénban.

Random Capital
Hirdetés
Lakáshitel-kalkulátor
Hirdetés