Szabadkereskedelmi egyezmény

| forrás:
mti
| olvasási idő: kb. 1 perc

Az Európai Parlament (EP) támogatta az Európai Unió és Szingapúr közötti szabadkereskedelmi és beruházásvédelmi megállapodást, amely öt éven belül minden vámot eltöröl, valamint munkavállalói jogok védelmét és környezetvédelemi szabályokat is rögzít - közölte az uniós parlament szerdán.

Az EP strasbourgi plenáris ülésén 425 szavazattal, 186 ellenszavazat és 41 tartózkodás mellett elfogadott megállapodás liberalizálja a szolgáltatások kereskedelmét, megnyitja Szingapúr közbeszerzési piacát az európai vállalatok, többek között a vasúti beruházások iránt érdeklődő cégek előtt és védelmet nyújt az olyan különleges európai termékeknek, mint például Magyarországról a szegedi téliszalámi, vagy a tokaji bor.

Mint közölték, a szabadkereskedelmi megállapodás az első az unió és egy, a Délkelet-ázsiai Nemzetek Szövetségében (ASEAN) tag ország között, ezért a szerződés a térséggel kötendő további megállapodások mintájául is szolgál. A döntést magyarázó állásfoglalásban a képviselők leszögezték, ez a tény különösen annak fényében fontos, hogy az unió kereskedelmi partnerként többé nem támaszkodhat az Egyesült Államokra.

Az elfogadott beruházásvédelmi megállapodás az államok és beruházók közötti vitás ügyeket független bíróságok révén kívánja megoldani. Tizenhárom olyan, a tagállamok és Szingapúr között korábban aláírt kétoldalú szerződést vált fel, amelyek problematikus megoldást tartalmaznak az ilyen viták rendezésére.

A szabadkereskedelmi megállapodás két hónappal azután lép hatályba, hogy az Európai Unió Tanácsa véglegesen elfogadta. Szingapúr az Európai Unió egyik legjelentősebb kereskedelmi partnere a délkelet-ázsiai régióban, amely az unió és a régió közötti kereskedelem harmadát, a kétoldalú beruházásoknak pedig kétharmadát adja. Tízezernél is több európai vállalat Szingapúrban tartja fenn regionális irodáját.

Hirdetés
Lakáshitel-kalkulátor
Hirdetés
Ezt olvasta már?

Továbbra is együttműködik az MKIK, az Exim és a Mehib »

4IG 963 (-0,31 ) AKKO Invest 29200 (0,69 ) ALTEO 772 (-0,26 ) APPENINN 442 (-0,56 ) AutoWallis 112 (-1,76 ) BIF 301 (-1,31 ) CIGPANNONIA 316 (-3,07 ) CyBERG 1820 (1,11 ) Duna House A 3790 (0,26 ) EHEP 10500 (-1,87 ) ELMU 30600 (2,68 ) ENEFI 502 (-1,95 ) ESTMEDIA 124 (1,64 ) FORRAS/OE 1540 (6,21 ) FUTURAQUA 114 (0,18 ) GSPARK 4400 (-0,90 ) KPACK 19500 (2,09 ) KULCSSOFT 1550 (3,33 ) MASTERPLAST 726 (1,68 ) MOL 2976 (2,69 ) MTELEKOM 432 (-0,23 ) NORDTELEKOM 46 (0,33 ) NUTEX 30 (1,02 ) OPUS 395 (-0,30 ) ORMESTER 7900 (8,97 ) OTP 12760 (0,71 ) OTT1 282 (-0,88 ) PANNERGY 752 (0,53 ) RABA 1140 (-2,15 ) RICHTER 4920 (1,95 ) SET Group 654 (1,55 ) WABERERS 1415 (1,07 ) ZWACK 16800 (0,60 )