-->

Milliárdokból fejlődhet Békéscsaba

| forrás:
mti
| olvasási idő: kb. 1 perc

Több mint 6,5 milliárd forintot nyert el a Terület- és Településfejlesztési Operatív Programból (TOP) Békéscsaba tavaly. Az EU-forrásból egyebek mellett kerékpárutak épülnek, óvodákat újítanak fel, megvalósul a belváros rehabilitáció harmadik üteme és fejlesztik a CsabaParkot.

Folytatják, amit elkezdtek

Opauszki Zoltán városfejlesztési tanácsadó elmondta: több mint 1,1 milliárd forintot nyert el a békési megyeszékhely úgynevezett helyi foglalkoztatási együttműködések kialakítására, a program célja a megyei jogú városok munkaerő-piacának bővítése, a foglalkoztatás fejlesztése.

Egymilliárd forintot nyert Békéscsaba a belváros rehabilitáció harmadik ütemének megvalósítására, a fejlesztés során felújítanak több teret, növelik a zöldfelületeket, rendezik az Élővíz-csatorna partját, felújítják az utcabútorokat.

Ugyancsak egymilliárd forintból valósulhat meg a CsabaPark fejlesztésének második üteme, amely révén a létesítmény elnyerheti fesztiválközponti funkcióját, épül egyebek mellett kolbász-, bor- és pálinkamúzeum a területen.

Sok újítás lesz

Opauszki Zoltán elmondta: 766 millió forintból korszerűsítenek négy iskolát és 218 millióból három óvodát a városban. Hozzátette: 813 millió forintból 4,5 kilométeren három új szakasszal bővül Békéscsaba kerékpárút-hálózata, 250 millióból pedig három utcában építenek kerékpárutat és valósítanak meg útkorszerűsítést.

A városi piac - amely a Modern városok programban is szerepel - 740 millió forintból újulhat meg, a TOP-programból az elárusítótér lefedését, hőszigetelését, nyílászárócseréjét, valamint akadálymenetesítését valósítják meg.

Megújul, 350 millió forintból a jaminai egészségház, a Munkácsy Mihály Múzeum átépítésére, új kiállító- és közösségi fogadótér kialakítására 200 millió forintot nyert el a város.

2018-ban fejezik be

A társadalmi együttműködést erősítő programok megvalósítására civil szervezetek 50 millió forintot nyertek el a TOP-ból. A munkálatok a közbeszerzési eljárások lefolytatása után idén indulnak, döntő többségük 2018-ban fejeződik be. Békéscsaba a TOP-ból 2020-ig összesen 14,9 milliárd forintra pályázhat.

Sódar Anita, a Békéscsabai Városfejlesztési Kft. vezetője elmondta: 2017 első felében összesen 5,7 milliárd forintnyi TOP-pályázatot kíván a város benyújtani egyebek mellett iparterületek fejlesztésére, energetikai korszerűsítésekre és szociális városrehabilitációra.

Random Capital
Hirdetés
Lakáshitel-kalkulátor
Hirdetés
Ezt olvasta már?

Uniós források futtathatják fel a beruházásokat »

4IG 627 (1,13 ) AKKO Invest 430 (2,63 ) ALTEO 1160 (-1,69 ) APPENINN 302 (1,00 ) AutoWallis 101 (-0,20 ) BIF 274 (-0,36 ) DELTA 70 (5,56 ) Duna House 398 (2,05 ) EHEP 1860 (0,27 ) ENEFI 427 (2,64 ) FORRAS/OE 1150 (-4,17 ) FUTURAQUA 78 (-3,48 ) GSPARK 3830 (1,32 ) Gloster 3180 (0,32 ) KULCSSOFT 1920 (-0,52 ) MOL 2210 (2,22 ) MTELEKOM 406 (-0,73 ) Megakran 4 (-1,79 ) NORDTELEKOM 29 (1,42 ) NUTEX 27 (1,14 ) OPUS 242 (0,83 ) OTP 13360 (1,37 ) OTT1 171 (2,77 ) PANNERGY 808 (0,50 ) RABA 1255 (-1,18 ) RICHTER 8280 (-1,31 ) SET Group 78 (-0,64 ) SunDell 32000 (15,92 ) WABERERS 1700 (-1,16 ) ZWACK 16700 (0,91 )