Mit szól a jegybank az inflációs hatásokhoz?

| forrás:
mti
| olvasási idő: kb. 1 perc

Az inflációs alapfolyamatokat megragadó mutatók (a keresletérzékeny és a ritkán változó árú termékek és szolgáltatások éves inflációja) enyhén emelkedtek az előző hónaphoz képest, ugyanakkor továbbra is érdemben elmaradnak a maginflációtól - állapította meg az inflációs folyamatok értékeléséről, és a középtávú inflációs hatások mértékéről a Magyar Nemzeti Bank (MNB) honlapján kedden közzétett elemzés.

Az előző hónaphoz képest az infláció 0,1 százalékponttal csökkent, míg a maginfláció 0,1 százalékponttal emelkedett. A keresletérzékeny termékek és szolgáltatások éves inflációja azonban szeptemberben is csak 2 százalékra emelkedett, de a ritkán változó árú termékek áremelkedése sem nőtt 2,3 százalék fölé.  

Ezt jelentették

A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) keddi adatai szerint az éves maginfláció 2,9 százalékosra emelkedett, ami 2014. januárja óta a legmagasabb adat, míg az éves fogyasztói árindex 2,5 százalékos volt.

Az MNB szakértőinek elemzése szerint az infláció mérséklődését részben a feldolgozatlan élelmiszerek, részben a szabályozott árú termékek körébe tartozó tankönyvek árának csökkenése okozta.

A feldolgozatlan élelmiszerek - szezonálisan igazított és adószűrt - árcsökkenését elsősorban a friss gyümölcsök árának mérséklődése okozta - tették hozzá.

A feldolgozott élelmiszerek - szezonálisan igazított és adószűrt - árai augusztushoz képest enyhén tovább emelkedtek, amihez döntően a tej és a tejtermékek folytatódó áremelkedése járult hozzá.

Iparcikkek és piaci szolgáltatások

Az iparcikkek szezonálisan igazított árai enyhén emelkedtek az előző hónaphoz képest, a nem tartós iparcikkek csoporton belül az áremelkedést főként a ruházati termékek áralakulása okozta.

Az iparcikkek árának alakulását a mérsékelt importárak árleszorító hatása, valamint a folyamatosan élénkülő belföldi kereslet kettős hatása alakítja - mutatott rá az MNB elemzése.    

Szeptemberben a piaci szolgáltatások árai az előző hónaphoz képest 0,2 százalékkal emelkedtek. A termékkör esetében a korábbi évekre jellemzőnél enyhén magasabb árdinamikát figyelt meg az MNB, amit az internet és mobiltelefon-előfizetések árának növekedése magyaráz.

Az elmúlt egy évben a legnagyobb mértékben a szeszes italok, dohányáruk, valamint a járműüzemanyagok és az élelmiszerek drágultak. Az élelmiszerek ára 3,1 százalékkal emelkedett tavaly szeptemberhez viszonyítva, az üzemanyagoké 5,3 százalékkal - derült ki a KSH adataiból.

Random Capital
Hirdetés
Lakáshitel-kalkulátor
Hirdetés
Ezt olvasta már?

A lengyel jegybank kamatot csökkentett »

4IG 440 (-1,12 ) AKKO Invest 394 (-1,62 ) ALTEO 724 (-1,36 ) ANY 1210 (-1,63 ) APPENINN 285 (-1,89 ) AutoWallis 77 (-2,15 ) BIF 284 (-5,33 ) CIGPANNONIA 148 (4,96 ) CSEPEL 350 (-12,50 ) DELTA 93 (-6,13 ) EHEP 4750 (-18,10 ) ENEFI 313 (0,97 ) FORRAS/OE 1040 (-13,33 ) FORRAS/T 1100 (10,00 ) FUTURAQUA 73 (-2,29 ) GSPARK 4380 (-0,23 ) KPACK 17300 (-10,36 ) KULCSSOFT 1615 (-14,32 ) MASTERPLAST 590 (-1,67 ) MOL 1941 (1,62 ) MTELEKOM 360 (-0,55 ) NORDTELEKOM 35 (-4,14 ) NUTEX 33 (-2,37 ) OPUS 270 (-0,92 ) ORMESTER 11000 (-7,56 ) OTP 8800 (-0,17 ) OTT1 190 (2,70 ) PANNERGY 656 (-2,09 ) RABA 960 (-2,44 ) RICHTER 6400 (0,71 ) SET Group 76 (-5,71 ) TAKAREK 442 (1,61 ) WABERERS 790 (1,54 ) ZWACK 16400 (-0,30 )