Most hiába reménykedünk a felminősítésben

| forrás:
mti
| olvasási idő: kb. 1 perc

Magyarország májustól számíthat arra, hogy a nagy hitelminősítők egyike befektetésre ajánlott kategóriába sorolja az állampapírokat, az év végére pedig akár mind a három intézmény megteheti ezt a lépést - mondta Pesuth Tamás közgazdász, a Budapesti Corvinus oktatója hétfőn.

Először a kilátás javulhat

A szakértő szerint a Standard & Poor's pénteken várhatóan pozitívra javíthatja a magyar adósbesorolás kilátását, amit később követhet a felminősítés.

A magyar gazdaság a mennyiségi mutatókban régóta jól teljesít, az elemzők általában a gazdaságpolitika átláthatóságával és kiszámíthatóságával szemben szoktak további elvárásokat megfogalmazni.

A hitelminősítők ebből a szempontból pozitív jelként értékelhetik, ha Magyarország - a tavalyihoz hasonlóan - idén is már tavasszal elfogadja a következő évi költségvetését - fejtette ki Pesuth Tamás, aki megjegyezte, hogy a felmenősítés elsősorban az intézményi befektetők szempontjából fontos.

Kétszer kerülünk sorra

A héten vizsgálja a magyar államadós-osztályzatot a Standard & Poor's. Az S&P idei felülvizsgálati menetrendjében ez lesz a szuverén magyar besorolások első értékelése.

A nemzetközi hitelminősítő március 18-ára, jövő péntekre tűzte ki a magyar adósosztályzat vizsgálatát; ezután szeptember 16-án veszi ismét napirendre Magyarországot. A három nagy nemzetközi hitelminősítő közül a Moody's Investors Service három, a Fitch Ratings - az S&P-hez hasonlóan - két időpontot jelölt ki a magyar besorolások idei vizsgálatára.

A Moody's első időpontja március 5-én, pénteken volt, idei felülvizsgálati menetrendjében Magyarország legközelebb július 8-án, utána november 4-én szerepel. A Fitch Ratings május 20-án, utána november 18-án végzi el a magyar államadós-osztályzatok értékelését.

Nemrég volt már egy döntés

A Moody's március 5-én nem változtatott az ország hitelminősítési besorolásán, a megkérdezett elemzők szerint várható volt a tartás, azonban jó az esélye annak, hogy az év második felében Magyarországot felminősíti a Moody's. Magyarország a hitelminősítőnél jelenleg Ba1 besorolásban van, pozitív kilátással, amely felett már a befektetésre ajánlott, Baa3 kategória van.

Hirdetés
Lakáshitel-kalkulátor
Hirdetés
Ezt olvasta már?

Új, multinacionális vállalat választotta Magyarországot »

4IG 575 (1,23 ) AKKO Invest 432 (-0,46 ) ALTEO 810 (-2,64 ) ANY 1335 (-1,11 ) APPENINN 349 (-1,69 ) AutoWallis 95 (-4,04 ) BIF 291 (-4,90 ) CIGPANNONIA 170 (-3,85 ) Duna House A 3620 (-0,82 ) EHEP 7500 (8,70 ) ENEFI 399 (9,92 ) ESTMEDIA 99 (-5,90 ) FUTURAQUA 94 (2,17 ) GSPARK 5000 (-1,19 ) KULCSSOFT 2120 (-7,02 ) MASTERPLAST 700 (-3,05 ) MOL 2458 (-2,46 ) MTELEKOM 419 (-1,41 ) NORDTELEKOM 40 (-4,76 ) NUTEX 32 (-4,50 ) OPUS 249 (-5,61 ) OTP 14350 (-1,51 ) OTT1 180 (-2,70 ) PANNERGY 716 (0,85 ) RICHTER 6635 (-2,07 ) SET Group 86 (-6,32 ) TAKAREK 472 (0,43 ) WABERERS 1000 (-2,91 ) ZWACK 17500 (0,29 )