Munkában a revizorok - Milliárdos adótartozások

| forrás:
feketelista.hu
| olvasási idő: kb. 3 perc

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) negyedévenként nyilvánosságra hozza azoknak a cégeknek a listáját, amelyeknek adóhiánya 180 napja folyamatosan meghaladja a 100 millió forintot. Az adóhiányt az adóellenőrök tárják fel, szemben az adótartozással, amikor az adózó bevallja ugyan az adót, ám nem fizeti be. Idén, az első háromnegyed év alatt 335 újabb céggel bővült a névsor – tájékoztat a feketelista.hu portál, amely arról is tudósít, hogy az elmúlt tíz évben összesen 3109 társaság neve jelent meg azokból a NAV honlapján.

Mielőbb kezdeményezni kell a cég megszűnését

Behajthatatlan adóhiány (pénzeszköz, illetve értékesíthető vagyonfedezet nélküli) esetében az adóhatóság felszámolási eljárást, illetve cégtörlési eljárást kezdeményez az illetékes bíróságnál. Ezekben az ügyekben kiemelt feladat a cég megszüntetésének mielőbbi kezdeményezése – tájékoztatott a NAV illetékese, hozzátéve, magánszemélyeknél az elévülési időn belül bármikor, akár többször is, megkísérelhetik a végrehajtást, ezért az eljárás akár öt éven túl is eltarthat!

Több végrehajtás

A fenti adatok a nagy adósokra vonatkoznak, ám az ellenőrzések ennél sokkal szélesebb körben állapítottak meg adóhiányokat.

A NAV revizorai a bevallás utólagos ellenőrzése során ez év október végéig 16 984 cégnél és 10 993 magánszemélynél tártak fel adóhiányt. A megállapított különbözet a vállalkozásoknál nettó 474 milliárd forintot, a magánszemélyeknél 34 milliárd forintot tett ki. Az elmúlt év hasonló időszakában 18 574 cégnél és 16 382 magánszemélynél 428 milliárd, illetve 28 milliárd forint adóhiányt mutattak ki.

Az adatok összevetéséből kiderül, hogy az idén számszerűen kevesebb cégnél, ám nagyobb adóhiányt állapítottak meg a revizorok. Az adóbehajtás is ezt tükrözi; 2012. első tíz hónapjában 303,6 milliárd forint, 2013. január–októberben pedig 318,3 milliárd forint hátralékot sikerült beszedni.

Az elmúlt tíz hónapban – az előző év azonos időszakához képest – a végrehajtások száma 8,2 százalékkal, az adótartozások nagysága 17,4 százalékkal növekedett. Az egy évvel korábbihoz viszonyítva az idén 5,9 százalékkal több inkasszót adtak ki, 23,7 százalékkal nagyobb összegre. A NAV honlapján – a tavalyihoz képest – 12,4 százalékkal több ingóságot és 31,9 százalékkal több ingatlant árverezett.

Cégvezetők figyelem

Az üzleti élet szereplői számára hasznos és tanulságos nyomon követni a konkrét cégekkel kapcsolatos számokat, mert ezek ismeretében körültekintőbb, megalapozottabb döntések hozhatók. A feketelista.hu adatbázisában tizenkét állami nyilvántartás cégekkel kapcsolatos elmarasztaló döntései találhatók. Egyetlen klikkeléssel kideríthető például, hogy egy cég ellen folyik-e valamilyen eljárás, felszámolás alatt áll vagy adótartozások tömege fojtogatja. Megállapodás, üzletkötés előtt kifizetődő ezekről tudomást szerezni, veszteséget előzhetünk meg – fűzi a fentiekhez Iklódi András, a feketelista.hu főszerkesztője.

„Milliárdos” adósok

A közzétett új lista első száz „helyezettje” között huszonkilenc olyan cég található, amelynek adóhiánya és a hozzá kapcsolódó jogkövetkezmények összege egyenként meghaladja az egymilliárd forintot. A kétes dicsőségű cégsorban a századik vállalkozás neve mellett is több mint 440 millió forint tartozás szerepel.

Minden korábbinál nagyobb, 67 százalékos a fővárosi cégek aránya. A huszonkilenc „milliárdos” cég közül is huszonegy budapesti. A nagyvárosok összevetésében Győr szerepel a legtöbbször, ahonnan öt cég neve került be a százas listára. A korábbiakhoz képest újdonságnak számít, hogy a felsorolt száz cég – egyetlen bt. kivételével – korlátolt felelősségű társasági formában működik. Az viszont már jellemzőnek tekinthető, hogy kétharmaduk a kereskedelmi és szolgáltató ágazatban tevékenykedik.

A legnagyobb adóhiánnyal szereplő tíz társaság között mindössze két vidéki található, igaz viszont, hogy ők foglalják el a dobogó első két helyét. „Kiemelkedik” a kecskeméti Koffoló Viszép Kereskedelmi és Szolgáltató Kft., amelynél több mint 2,571 milliárd forint adóhátralékot állapítottak meg a revizorok, s ezen túl még 5,310 milliárd forintnyi jogkövetkezményekből eredő kötelezettség is terheli. A ceglédi Fuvartrans Express Plusz Kft. adóhiánya megközelíti az 1,891 milliárd forintot, és a jogkövetkezményekből adódó elmarasztalások összege is meghaladja az 1,802 milliárd forintot.

A következő tíz helyen csak fővárosi cégek következnek. Az EMFESZ Első Magyar Földgáz és Energiakereskedelmi és Szolgáltató Kft.-nél 1,264 milliárd forint adóhiányt állapították meg a revizorok; a cégnek ezen felül 1,140 milliárd forint összegű egyéb elmarasztalást is ki kell fizetnie. Meghaladja az egymilliárd forintot (1,238) a Prometrium Kereskedelmi és Szolgáltató Kft., illetve az Observer Vagyonkezelő Kft. (1,121) adóhiánya is. Mindkettőnél egymilliárd forintnál nagyobb összegre rúgnak a jogkövetkezményekből eredő követelések is.

A legnagyobb adóhiányosok

A listát áttekintve joggal vetődhet fel a kérdés, hogyan halmozódhatott fel több százmilliós adóhiány kis településeken bejegyzett cégeknél. A százas névsorban például három abonyi vállalkozás is szerepel, mindhárman vagyonvédelmi szolgáltatók. A T.L. – Security Vagyonvédelmi Kft.-nél több mint 800 millió, a Ramses Guard Vagyonvédelmi és Szolgáltató Kft.-nél csaknem 580 millió, a LEND-P FAKTOR-TEAM Vagyonvédelmi és Szolgáltató Kft.-nél pedig több mint 500 millió forintra rúg az adóhiány és a jogkövetkezmények összege.

Táborfalván is két vállalkozásnál tártak fel jelentős adóhiányt; a PER-SZOLG Kereskedelmi és Szolgáltató Bt. több mint 550 millió, a „PARISZÁL” Ipari és Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. pedig mintegy 480 millió forinttal „sáros” az adóhivatalnak.

A feketelista.hu szerkesztői elkészítették az adóhiányos cégek elmúlt 10 évi „abszolút rangsorát” is. Ezt változatlanul a felszámolás alatt álló, miskolci székhelyű DAM 2004 Acél- és Hengermű Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. vezeti, összesen mintegy 12,666 milliárd forintos tartozással (hiány, jogkövetkezmények).

A tartozások mértékére jellemző, hogy az első tíz helyre soroltaknál a fizetési kötelezettség egyenként meghaladja az ötmilliárd forintot, és még a századik adós cégnél is mintegy 1,8 milliárd forint vár kiegyenlítésre. A mindenkori száz legnagyobb adós cég 61 százaléka fővárosi székhelyen van bejegyezve.

Forrás: feketelista.hu

Hirdetés
Lakáshitel-kalkulátor
Hirdetés
Ezt olvasta már?

A magyar vállalatok önerőből is képesek fejleszteni »