Nagy a veszély a sertéságazatban a pestis miatt

| forrás:
mti
| olvasási idő: kb. 1 perc

A sertéstenyésztéssel foglalkozó gazdaságok nagyon féltik az állományaikat a komoly gazdasági kárral járó afrikai sertéspestistől, hiszen valamennyi óvintézkedés sem nyújt teljes biztonságot, hogy a kór nem jut be valamilyen módon egy telepre - írja pénteki számában a Magyar Nemzet.

A lapnak Kiss György, a Magyar Fajtatiszta Sertést Tenyésztők Egyesületének (MFSE) elnöke elmondta: a legnagyobb veszélyforrás továbbra is az ember. A fertőzött területekről pedig számtalan vendégmunkás érkezik Magyarországra. Kifejtette: Ukrajnában és Romániában bevett gyakorlat, hogy a gazdaságok, ha a közelükben megjelenik a fertőzés, azonnal "behűtőzik" a jószágokat. Így pedig könnyedén kerülhet forgalomba fertőzött hús anélkül, hogy bárki is tudna róla. Mivel a betegség emberre nem veszélyes, így bátran lehet fogyasztani a fertőzött húsból, az ételmaradék ugyanakkor továbbadhatja a kórt az arra fogékony állatoknak, például az urbanizált vaddisznóknak, amelyek a szemeteseket is gyakran felforgatják.

Az ágazat Magyarországon is súlyos munkaerőgondokkal küszködik, a cégek létszámhiányt igyekeznek külföldi munkavállalókkal orvosolni. A vendégmunkások miatt pedig egész Európa veszélyben van - jelezte a szakember. Kiss György szerint a közepes és a nagyüzemeknél minden feltétel adott ahhoz, hogy sikeresen tudjanak védekezni a kór ellen. A legnagyobb veszélyben a kerítés nélküli sertéstartók, illetve a szabadtartásban vagy háztájiban nevelt állatok vannak. A törpegazdaságokban, kis létszámú telepeken sok esetben nem éri meg kerékfertőtlenítőt és fekete-fehér öltözőt biztosítani, vagy épp kerítést építeni, hiszen az állományok értékének sokszorosát kellene ráfordítani ezekre a fejlesztésekre - mutatott rá a szövetség elnöke. Kiss György szerint bizakodásra ad okot az Agrárminisztérium minapi bejelentése, miszerint a hosszan tartó embargó után Szerbia ismét fogad sertéshúst Magyarországról, és hamarosan talán a húskészítmények előtt is megnyitják a határt. Ha a húskészítmények exportja elindulhat, akkor az egyébként nagy bajban lévő húsipar némi levegőhöz jut, és remélni lehet, hogy az élő sertésekre vonatkozó embargót is rövidesen feloldják - jegyezte meg. Hozzátette: ha az állomány 3-5 százaléka elindulhatna Szerbiába, már az is nagy segítség lenne az ágazatnak. Korábban a hazai élő sertések 10-12 százalékát szállították Szerbiába az állattartók.

Hirdetés
Lakáshitel-kalkulátor
Hirdetés
Ezt olvasta már?

Özönlenek kifelé Amerikából a disznók »

4IG 930 (0,76 ) AKKO Invest 444 (-1,33 ) ALTEO 810 (-0,25 ) ANY 1350 (-1,10 ) APPENINN 397 (-1,98 ) AutoWallis 108 (2,86 ) CIGPANNONIA 215 (0,94 ) CSEPEL 538 (-1,82 ) Duna House A 3750 (-1,32 ) EHEP 8700 (-2,25 ) ENEFI 459 (3,15 ) ESTMEDIA 132 (-8,97 ) FUTURAQUA 101 (-1,94 ) GSPARK 4710 (0,86 ) KPACK 17000 (6,25 ) MASTERPLAST 732 (-0,81 ) MOL 3000 (-0,53 ) MTELEKOM 438 (-0,45 ) NORDTELEKOM 44 (-0,34 ) NUTEX 30 (-1,64 ) OPUS 312 (-0,95 ) ORMESTER 7050 (-1,40 ) OTP 13770 (0,15 ) OTT1 253 (3,27 ) PANNERGY 746 (-0,53 ) RABA 1095 (-2,23 ) RICHTER 5755 (0,61 ) SET Group 120 (5,84 ) WABERERS 1260 (-0,40 )