Nagy lesz a veszteség a Brexit után

| forrás:
mti
| olvasási idő: kb. 2 perc

Londoni pénzügyi elemzők szerint a brit gazdaság hosszú távon akkor is jelentős veszteségeket szenvedne, ha Nagy-Britannia rendezett módon, a kilépés feltételeit rögzítő megállapodás elfogadása után lép ki az Európai Unióból.

A National Institute of Economic and Social Research (NIESR) nevű tekintélyes londoni gazdasági-társadalmi kutatóközpont szerda este bemutatott 30 oldalas tanulmánya szerint a brit hazai össztermék (GDP) értéke már most 2,5 százalékkal alacsonyabb annál a szintnél, amelyet a Brexitről döntő, 2016 júniusában tartott népszavazás nélkül mára el lehetett volna érni. A cég modellszámításai szerint azonban ez csak a kezdeti hatás, és a brit GDP-érték a Brexit után minden évben, folyamatosan 3,5 százalékkal kisebb lesz annál, mint amennyit a brit gazdaság a folytatódó EU-tagság esetén megtermelhetne az adott években.

A NIESR szerint az eddig elszenvedett GDP-veszteség elsődleges oka az, hogy az üzleti szektor nem hajt végre beruházásokat, a várható jövőbeni veszteségeket pedig az okozza majd, hogy bizonyos típusú gazdasági tevékenységek a Brexit után nem lesznek nyereségesek. Az üzleti beruházásokat a kilépésről döntő 2016-os népszavazás azért sújtotta ilyen mértékben, mert az üzleti vállalkozások félelmei szerint az Európai Unióval folytatandó jövőbeni kereskedelem költségeinek emelkedése miatt a beruházások esetleg nem térülnek meg - áll a tanulmányban.

A NIESR központi előrejelzési forgatókönyve azt valószínűsíti, hogy a Brexitet övező tartós bizonytalanság miatt az üzleti szektor beruházásainak értéke az idén és 2020-ban is 1 százalékkal visszaesik, és valószínűtlen, hogy a Brexittel járó politikai bizonytalanság oldódása előtt a beruházási aktivitás érdemben élénkülne. Az elemzőközpont ennek az előrejelzésnek az alátámasztására idézi a brit vállalati szektor pénzügyi igazgatóinak körében a Deloitte üzleti tanácsadó cég által elvégzett idei harmadik negyedévi felmérést, amely szerint a vizsgálatba bevont pénzügyi vezetők 73 százaléka számol a vállalati tőkebefektetések értékének csökkenésével a következő tizenkét hónapban.

A NIESR becslése szerint mindez, valamint a máris alacsony növekedési ráta és az a továbbra is fennálló kockázat, hogy a brit EU-tagság a gazdaságnak károkat okozó körülmények közepette szűnik meg, 15 százalék körüli esélyt teremt arra, hogy a brit gazdaság a jövő év egészét recesszióban tölti. Más nagy londoni elemzőházak is recessziós prognózisokat tartanak érvényben megállapodás nélküli Brexit esetére. A Fitch Ratings nemzetközi hitelminősítő Londonban bemutatott legfrissebb tanulmányában közölte: számításai szerint rendezetlen kilépés esetén a brit hazai össztermék már az idei negyedik negyedévben meredeken zuhanna, és 2020-ban 1,4 százalékkal csökkenne, vagyis a brit gazdaság a jövő év egészét recesszióban töltené.

Az Office for Budget Responsibility (OBR) - a brit kormány számára költségvetési és makrogazdasági előrejelzéseket készítő, de független elemzőintézetként működő szervezet - 300 oldalas legutóbbi helyzetértékelésének stresszhelyzeti forgatókönyv-változata szerint a brit EU-tagság megállapodás és átmeneti időszak nélküli megszűnése esetén a brit gazdaság már az idei negyedik negyedévtől egy évig tartó recesszióba kerülne, és a hazai össztermék a recesszió teljes időtartamában 2,1 százalékkal csökkenne reálértéken.

Az egyik legnagyobb londoni székhelyű globális gazdasági elemzőműhely, a Capital Economics minap bemutatott átfogó tanulmányában közölte: becslései szerint a Brexithez kötődő bizonytalanság miatt már a 2016-os népszavazás óta valamivel több mint 10 százalékkal zuhant az üzleti beruházások értéke, és ez önmagában 1 százalékkal csökkentette a brit hazai össztermék értékét ahhoz képest, amit a referendum óta eltelt időszakban egyébként el lehetett volna érni. A ház számításai alapján rendezetlen Brexit esetén a brit GDP 2020 első két negyedévében összesen 1 százalékkal csökkenne, vagyis a brit gazdaság a jövő év első felét recesszióban töltené. A brit hazai össztermék már az idei második negyedévben is visszaesett 0,2 százalékkal az első negyedévhez viszonyítva, és ha a szeptemberrel zárult harmadik negyedévben is negatív volt a GDP-növekedés, az azt jelentené, hogy a brit gazdaság már technikai recesszióban van.

Hirdetés
Lakáshitel-kalkulátor
Hirdetés
Ezt olvasta már?

Elkerülték a britek a gazdasági recessziót »