Nagyobb merénylet is lehetett volna a barcelonai gázolásból

| forrás:
mti
| olvasási idő: kb. 1 perc

Eredetileg nagyobb szabású, pokolgépes merényletet készültek elkövetni a barcelonai és a cambrilsi merényletekért felelős terroristasejt tagjai - ismerte be a spanyol központi büntetőbíróságon (Audiencia Nacional) tett vallomásában az egyik őrizetbe vett tag.

Ezt a csütörtök délutáni barcelonai gázolásos merénylet előtti éjszaka, az alcanari házrobbanásban megsérült, majd azt követően negyedikként őrizetbe vett Mohamed Houli Chemlal erősítette meg a bíróságon.

Chemlal helyi idő szerint kedd reggel, a további három gyanúsítottal együtt érkezett meg a központi büntetőbíróságra.

Más volt az eredeti terv

Bírósági források szerint Houli egy órán keresztül beszélgetett az ügyben eljáró Fernando Andreu bíróval, akinek minden kérdésére válaszolt, és megerősítette azt, amit korábban a katalán rendőrségnek (Mossos) is mondott: a csoport eredetileg egy nagyobb szabású, pokolgépes merényletet készült elkövetni, valamint azonosította a sejt összes tagját.

Az ügyészség később kezdeményezte az őrizetbe vett négy személy előzetes letartóztatásba helyezését, óvadék nélkül és magánzárkákba.

Megtalálták a palackokat

Vasárnap Josep Lluís Trapero katalán rendőrfőnök bejelentette, hogy az említett alcanari házban a rendőrség 120 butángázpalackot talált, amellyel a terrorsejt számos pokolgépes merényletet akart előkészíteni.

A Barcelonától 200 kilométerre délnyugatra fekvő településen készítették elő a robbanószerkezeteket, hogy több merényletet hajtsanak végre Barcelonában - hangoztatta Trapero.

Ez történt

Csütörtök délután Barcelona központjában egy terrorista kisteherautójával gyalogosok közé hajtott, és hatszáz méteren keresztül gázolt el járókelőket.

A merényletben 14-en haltak meg, és több mint 120-an megsebesültek, köztük sok külföldi. A gázoló kereket oldott. Nyolc órával a barcelonai merénylet után, péntekre virradóra Cambrils katalán tengerparti üdülőhelyen is gázolásos merényletet követtek el, hat civilt és egy rendőrt megsebesítettek, később egyikük meghalt.

Mára mind a 12 gyanúsított vagy az igazságszolgáltatás kezén van, vagy tetteik következményeképpen megölték őket - mondta később Trapero.

A 15 ember életét követelő barcelonai és cambrilsi merényletekért felelős terrorsejt négy tagját vették őrizetbe, nyolcan viszont halottak: öttel a rendőrség végzett Cambrilsban, ketten pedig, köztük a terrorsejt radikalizálásával vádolt Abdelbak esz-Szatti imám, a barcelonai merényletek előestéjén haltak meg a házrobbanásban, míg Junesz Abujakubot, a barcelonai gázolásos merénylet feltételezett elkövetőjét hétfőn lőtték agyon Subirats településen.

Random Capital
Hirdetés
Lakáshitel-kalkulátor
Hirdetés
Ezt olvasta már?

Harmadával nőttek a kibertámadások »