Nem biztos, hogy tartósan, de javult az USA gyáripar

| forrás:
MTI/Reuters
| olvasási idő: kb. 1 perc

A vártnál nagyobb mértékben nőtt az amerikai gyáripar megrendeléseinek értéke júliusban, már a második egymást követő hónapban, de elemzők szerint nem valószínű, hogy az emelkedés tartósnak bizonyul, mivel a kereskedelmi feszültségek aláásták az üzleti bizalmat.

Az amerikai kereskedelmi minisztérium csütörtökön közölte, hogy a rendelésállomány havi összevetésben 1,4 százalékkal, 6,9 milliárd dollárral, 500,3 milliárd dollárra emelkedett, miután a közlekedési eszközök iránti kereslet közel egy éve a legerősebb szintet érte el. A júniusi 0,5 százalékos emelkedés után elemzők 1,0 százalékos növekedésre számítottak. A közlekedési eszközöket nem számítva 0,3 százalékkal emelkedett a megrendelések értéke júliusban, szemben az egy hónappal korábbi 0,1 százalékos csökkenéssel. A tartós javakra leadott új megrendelések állománya 2,0 százalékkal, a nem tartós javaké pedig 0,8 százalékkal nőtt az év hetedik hónapjában. A tartós javakon belül a legnagyobb tételt jelentő közlekedési eszközök esetében 7,0 százalékkal, 86,35 milliárd dollárra nőtt az új rendelések értéke, míg júniusban 4,1 százalékos bővülést mértek.

A polgári célú repülők és alkatrészeik esetében 47,8 százalékkal, a katonai célúaknál pedig 34,3 százalékkal nőtt a rendelésállomány. Éves összehasonlításban a nyers adatok szerint 0,4 százalékkal nőttek a gyáripar új megrendelései júliusban, a közlekedési eszközöket nem számítva 0,7 százalékos volt a növekedés. A kiszállítások havi összevetésben 0,2 százalékkal csökkentek júliusban, míg az előző két hónapban 0,1 százalékkal nőttek. A gyárak raktárkészletének értéke 0,2 százalékkal nőtt júliusban, míg az előző hónapban 0,1 százalékkal. Az Egyesült Államok Ellátásilánc-menedzsment Intézete (Institute for Supply Management - ISM) által készített felmérés kedden közzétett adatai azt mutatták, hogy az amerikai feldolgozóipar augusztusban 3,5 éve először már zsugorodott a globális gazdaság növekedésének lassulásával és a kínai-amerikai kereskedelmi viszállyal kapcsolatos aggodalmakra. A feldolgozóipar az amerikai hazai össztermék (GDP) 11 százalékát állítja elő.

Hirdetés
Lakáshitel-kalkulátor
Hirdetés
Ezt olvasta már?

Javult a fogyasztók hangulata az USA-ban »

4IG 614 (1,82 ) AKKO Invest 498 (-1,39 ) ALTEO 870 (0,93 ) ANY 1375 (-0,36 ) APPENINN 367 (1,10 ) AutoWallis 108 (0,93 ) BIF 313 (-0,63 ) CIGPANNONIA 187 (0,54 ) CSEPEL 362 (-25,82 ) CyBERG 1430 (-7,74 ) EHEP 7850 (-1,88 ) ELMU 34400 (1,18 ) EMASZ 31400 (1,29 ) ENEFI 402 (6,35 ) ESTMEDIA 124 (-0,64 ) FUTURAQUA 105 (0,19 ) GSPARK 5140 (-1,91 ) KULCSSOFT 2740 (-4,20 ) MASTERPLAST 760 (-0,26 ) MOL 2668 (1,06 ) MTELEKOM 439 (-1,68 ) NORDTELEKOM 50 (3,12 ) OPUS 290 (0,69 ) ORMESTER 10100 (-2,88 ) OTP 15630 (2,49 ) OTT1 209 (0,24 ) PANNERGY 746 (-0,80 ) RICHTER 7120 (0,85 ) SET Group 101 (-0,20 ) TAKAREK 502 (-0,40 ) WABERERS 1095 (0,46 )