Nem esett vissza jelentősen Japán exportja

| forrás:
mti
| olvasási idő: kb. 1 perc

Az elemzők által vártnál kisebb mértékben esett vissza Japán kivitele januárban, miközben a gépipari megrendelések a becsültnél jelentősebben zsugorodtak decemberben.

A japán pénzügyminisztérium pénteken azt közölte, hogy az export éves összevetésben 2,6 százalékkal esett vissza januárban tavaly januárhoz képest, és ezzel már a 14. egymást követő hónapban csökkent a kivitel. Szakértők jelentősebb, 6,9 százalékos esésre számítottak januárra.

Az Ázsiába irányuló export 3,2 százalékkal csökkent éves összevetésben, ezen belül a Kínába irányuló kivitel 6,4 százalékkal esett vissza. A japán export több mint felét veszi fel az ázsiai kontinens. A politikailag is érzékeny amerikai viszonylatban a japán export 7,7 százalékkal mérséklődött. Januárban a japán import 3,6 százalékkal csökkent, az elemzői várakozások átlagában szerényebb, 1,3 százalékos visszaesés szerepelt.

Japán januári kereskedelmi mérlegében 1313 milliárd jen (11,94 milliárd dollár) deficit keletkezett, jóval nagyobb a decemberi 154,6 milliárd jennél. Ugyancsak szerdán ismertették, hogy a gépipari megrendelések, - ami jól jelzi, hogy miként alakulnak a gazdasági növekedés szempontjából fontos beruházások a következő 6-9 hónapban - 12,5 százalékkal estek decemberben novemberrel összevetve. Szakértők kisebb, 9 százalékos csökkenést vártak a novemberi 18 százalékos növekedés után.

Hirdetés
Lakáshitel-kalkulátor
Hirdetés
Ezt olvasta már?

Lényegesen kevesebb olajat exportáltak az oroszok »