Nem kapnak hitelt a városaink

| olvasási idő: kb. 1 perc

A bankok úgy döntöttek, hogy a meglévő hiteleket ugyan nem számolják föl, de újabb pénzeszközöket már nem helyeznek ki a hazai önkormányzatokhoz.

Ha nem lesz pénz, jövő januárban a hazai önkormányzati rendszer egyszerűen megáll - mondta Kósa Lajos, Debrecen polgármestere a Népszabadságnak. Kósa szerint az önkormányzati portfólióval rendelkező pénzintézetektől újabban hiába kérnek hitelt az önkormányzatok, a bankok leálltak a hitelezéssel. Kifejtette: a probléma oka az, hogy az új önkormányzati törvény értelmében a települési önkormányzatok 2013. január elsejétől nem igényelhetnek folyószámlahitelt.

Magyarországon öt bank foglalkozik önkormányzati hitelezéssel. Kósa Lajos úgy tudja: mindegyik bank úgy döntött, hogy a meglévő hiteleket nem számolja fel, de újabb pénzeszközöket már nem helyez ki. A politikus szerint az önkormányzati folyószámlahitel megszűnése leginkább a közepes méretű városokat sújtja, mert a nagy vagyonnal és jelentősebb adóbevételekkel rendelkező nagyvárosok – mint Győr, Székesfehérvár, Debrecen vagy Szeged – képesek lesznek megőrizni a likviditásukat. Hangsúlyozta: a Megyei Jogú Városok Szövetségében folyik annak a javaslatnak a kidolgozása, amelyet a probléma megoldására hamarosan letesznek a kormány elé.

Random Capital
Hirdetés
Lakáshitel-kalkulátor
Hirdetés
Ezt olvasta már?

Kihatott a válság a lakás- és hitelpiacra »

4IG 615 (1,15 ) AKKO Invest 429 (1,18 ) ALTEO 754 (1,89 ) ANY 1155 (-1,28 ) APPENINN 338 (2,89 ) AutoWallis 83 (-2,59 ) BIF 240 (3,00 ) CIGPANNONIA 284 (-2,41 ) DELTA 81 (1,00 ) Duna House 302 (-2,58 ) ENEFI 296 (0,34 ) FORRAS/OE 1140 (7,55 ) FUTURAQUA 60 (0,50 ) Gloster 2720 (3,50 ) MASTERPLAST 714 (-2,19 ) MOL 1658 (-0,36 ) MTELEKOM 367 (0,14 ) NORDTELEKOM 23 (-3,33 ) NUTEX 23 (2,27 ) OPUS 244 (7,27 ) OTP 9320 (-1,27 ) OTT1 175 (1,04 ) PANNERGY 686 (-0,29 ) RICHTER 6685 (-1,26 ) SET Group 58 (2,28 ) TAKAREK 439 (-1,57 ) WABERERS 1145 (2,69 )