-->

Nem közeledtek a felek a bértárgyaláson

| forrás:
mti
| olvasási idő: kb. 2 perc

Távol álltak egymástól a munkaadói és a munkavállalói oldal javaslatai: míg előbbiek a jelenlegi bizonytalan helyzetben nem látnak rá reális esélyt, hogy január 1-től bért emeljenek, addig a szakszervezetek 10 százalék körüli minimálbér és garantált bérminimum emelésben gondolkodnak - derült ki a Versenyszféra és a Kormány Állandó Konzultációs Fórumát követően kedden.

Rolek Ferenc, a Munkaadók és Gyáriparosok Országos Szövetségének (MGYOSZ) alelnöke az MTI-nek elmondta, fontos és nehéz lesz a mostani bértárgyalás sorozat, ezt bizonyítja, hogy az ülésen jelen volt Palkovics László, az innovációs és technológiai miniszter is, aki egyúttal jelezte, hogy a többi egyeztetésen is részt fog venni. A munkaadói álláspontról közölte, a vállalatokkal és a tagszervezetekkel konzultálva úgy vélik, hogy a jelenlegi bizonytalan helyzetben nem célszerű a minimálbért és a garantált bérminimumot január 1-től emelni.

Inkább azt javasolják, hogy a tárgyalásokat halasszák későbbi időpontra, amikor már többet látnak a 2021-es folyamatokból, ugyanis jelen pillanatban nem látnak reális lehetőséget a minimálbér emelésére január 1-től. Felidézte, hogy a 2020-ra kötött bérmegállapodás - amelynek értelmében 8 százalékos minimálbér és garantált bérminimum emelés valósult meg - azon alapult, hogy az infláció, a termelékenység és a munkáltatóijárulék-csökkentés alapozza meg a béremelést forrás oldalról.

Ehhez képest az idei gazdasági adatok azt mutatják, hogy ennek a 8 százalékos béremelésnek nem volt forrása, mert bár 2 százalékponttal csökkent a szociális hozzájárulási adó és 3 százalékos az infláció, a termelékenységi mutató viszont 5 százalékponttal esett. Mindez azt jelenti, hogy a munkaadók nulla forrásból valósítottak meg 8 százalékos béremelést - mondta az MGYOSZ alelnöke, aki szerint ezért javasolták, hogy a jövőre vonatkozó bérekről, ha van rá lehetőség, akkor ne most, hanem a 2021-es gazdasági folyamatok megismerését követően döntsenek.

Palkovics Imre, a Munkástanácsok Országos Szövetségének (MOSZ) elnöke a munkavállalói oldal képviselőjeként az MTI-nek elmondta, hogy az elmúlt években mért átlagkereset-növekedést és az infláció mértékét figyelembe véve 10 százalék körüli béremelésre tettek javaslatot. Ugyanakkor közölte, a munkaadói oldal számára jelezték, a koronavírus-járvány gazdasági hatásai miatt készek a kompromisszumra. A tárgyaláson szakszervezeti oldalról felmerült, hogy Magyarország a béreket tekintve lemaradásban van a szomszédos - Visegrádi 4-ek, Románia - országokhoz képest, így a béremelésnél majd törekedni kell ennek a különbségnek a csökkentésére.

Rolek Ferenc erre reagálva elmondta, Magyarország nincs lemaradva a szomszédos államokhoz képest. Úgy vélte, vásárlóerő paritáson nézve és a GDP-vel arányosan, az Eurostat számok azt mutatják, hogy nagyjából átlagos szinten van az ország a régióban. A helyzet tisztázása érdekében arra kérte Palkovics László minisztert, hogy a nemzetközi összehasonlító statisztika alapján a kormányzati oldal mérje fel, hogy Magyarország pontosan hol áll. A bértárgyalások két hét múlva folytatódnak.

Random Capital
Hirdetés
Lakáshitel-kalkulátor
Hirdetés
Ezt olvasta már?

Béreket emelt idén az Aldi »

4IG 633 (-0,47 ) AKKO Invest 455 (1,11 ) ALTEO 1150 (0,44 ) APPENINN 320 (0,16 ) AutoWallis 107 (-0,19 ) BIF 292 (2,82 ) CIGPANNONIA 325 (-0,61 ) DELTA 74 (-2,89 ) DM-KER 67 (4,53 ) Duna House 398 (1,53 ) EHEP 2350 (1,73 ) ENEFI 409 (0,62 ) FORRAS/OE 1400 (4,48 ) FUTURAQUA 69 (1,03 ) GSPARK 3450 (0,58 ) KULCSSOFT 2000 (-3,85 ) MOL 2302 (-1,12 ) MTELEKOM 401 (-0,12 ) Megakran 4 (5,00 ) NORDTELEKOM 30 (-1,33 ) NUTEX 29 (2,65 ) OPUS 278 (-0,54 ) ORMESTER 1395 (-1,06 ) OTP 13940 (-1,13 ) OTT1 176 (-1,12 ) PANNERGY 870 (1,40 ) RABA 1460 (0,34 ) RICHTER 7920 (-1,61 ) SET Group 69 (-3,50 ) SunDell 27850 (-0,54 ) WABERERS 1660 (-2,35 )