Nem lehet a végtelenségig nyomtatni a pénzt

| forrás:
mti
| olvasási idő: kb. 2 perc

A CIB Bank elemzői szerint a globális likviditás drasztikus szűkülése nem várható 2014-ben, az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed eszközvásárlási programjának fokozatos kivezetése azonban így is alapvetően meghatározhatja a kockázatos piacok és eszközosztályok teljesítményét.

A bank 2014-re kitekintő elemzésében alapvetően azzal számol, hogy a Fednek sikerül biztosítania a "békés átmenetet". Azonban még ebben az esetben is arra kell felkészülni, hogy a fejlett piaci állampapírhozamok emelkedő pályára állnak, a feltörekvő piacokra irányuló tőkeáramlások pedig az elmúlt időszakkal összevetve egyrészt mérséklődnek, másrészt jóval volatilisabbá válnak.

A CIB szakértői szerint minden bizonnyal a monetáris politika lesz az, ami 2014-ben a leginkább meghatározza majd a globális kockázati étvágyat és a piacok teljesítményét. A pénznyomtatás nem tarthat a végtelenségig, a világ vezető jegybankjainak a következő években vissza kell térniük a normális monetáris kondíciókhoz.

A fiók mélyére kerülhetnek a vészforgatókönyveket

A világgazdaság helyzetét illetően úgy vélik, hogy a jegybankok és kormányok válságkezelési intézkedéseinek köszönhetően az összeomlásról szóló forgatókönyvek mára kiárazódtak a piacokról, a válságról azonban továbbra sem lehet múlt időben beszélni. Jelenleg a legfőbb kockázatnak azt látják, hogy a világgazdaság egy hosszan tartó, alacsony növekedési ütemű periódus előtt áll, ami rendkívüli módon megnehezítheti az adósságleépítést, a krónikusan magas munkanélküliségi ráták csökkentését, illetve az életbevágóan fontos strukturális reformok végrehajtását.

Mi is levonhatjuk a tanulságot

A CIB elemzői szerint az olyan kis és nyitott gazdaságok számára, mint Magyarország, a globális válság egyik legnagyobb tanulsága az, hogy a külső eladósodásra épülő gazdaságpolitika nem életképes. A kitöréshez az adósságcsapdából elengedhetetlen a növekedési potenciál emelése, a foglalkoztatottság bővítése, a versenyképesség javítása, bizonyos területeken a megfelelő szerkezeti reformok végrehajtása és a beruházások ösztönzése.

Az adósságot azonban ez idő alatt is finanszírozni kell, ami bizalom nélkül nem lehetséges. A bank szakértői szerint rövid távon sikeresnek nevezhető az IMF-megállapodásból való kihátrálás és az IMF-hitel visszafizetése, de a kockázatok mérlegelésénél nem szabad figyelmen kívül hagyni, hogy ez egy rendkívül kedvező globális likviditási helyzetben történt, ám ennek a környezetnek a Magyarország szempontjából kedvezőtlen irányú változása már jövőre elkezdődhet.

Továbbra is az  export húzhatja a gazdaságot jövőre

A CIB Bank 2014-re 1,5 százalékos magyar GDP-növekedési ütemet jelez előre az idén várható 0,9 százalékos bővülés után. A bank elemzői szerint 2014-ben is túlnyomórészt az export vezérelheti a növekedést, amelynek fenntarthatóságában azonban komoly kockázatok mutatkoznak a beruházások utóbbi években látott visszaesése és a munkaerőpiaci helyzet alapján.

A 2013-ban kialakult alacsony inflációval kapcsolatban szintén kérdésesnek tartják a fenntarthatóságot, figyelembe véve a rezsicsökkentések hatásának kiesését, valamint a belső kereslet várható élénkülését. A bank 2014-ben 2,5 százalékos átlagos fogyasztói árindexszel számol az idei 1,8 százalék után.

Történelmi mélyponton maradhat az alapkamat

Az alapkamatra vonatkozó előrejelzését egyelőre nem módosította a bank, várakozása szerint a 3 százalék a kamatcsökkentési ciklus végét jelzi, de nem zárja ki, hogy ennél kicsivel alacsonyabb szinten áll meg a ciklus.

Hozzáteszik, hogy 2014-ben a lazítási ciklus közelgő vége után huzamosabb ideig történelmi minimumszintjén maradhat az alapkamat, de a növekedésnek induló infláció, valamint a Fed mennyiségi lazításának visszafogása 2014 vége felé már kamatemelésre késztetheti a magyar jegybankot.

Random Capital
Hirdetés
Lakáshitel-kalkulátor
Hirdetés
Ezt olvasta már?

Lépett a brit jegybank a járvány hatásai ellen »

4IG 615 (-0,65 ) AKKO Invest 460 (-0,11 ) ANY 1230 (0,41 ) APPENINN 342 (-3,39 ) AutoWallis 78 (-0,64 ) CIGPANNONIA 187 (6,25 ) CyBERG 1190 (0,85 ) DELTA 96 (-2,74 ) DM-KER 4400 (8,64 ) Duna House A 3140 (4,67 ) EHEP 2580 (-1,90 ) FORRAS/OE 1040 (-7,14 ) FUTURAQUA 67 (0,60 ) GSPARK 3210 (-1,23 ) Gloster 2500 (0,16 ) KULCSSOFT 1500 (-1,32 ) MASTERPLAST 604 (-0,33 ) MOL 1832 (-1,77 ) MTELEKOM 383 (-0,39 ) NORDTELEKOM 29 (-2,99 ) NUTEX 30 (-2,64 ) OPUS 248 (-1,20 ) OTP 10600 (-1,94 ) RABA 832 (-4,37 ) RICHTER 6645 (-0,45 ) SET Group 72 (-0,69 ) TAKAREK 475 (-0,63 ) WABERERS 870 (-0,46 ) ZWACK 16700 (-0,30 )