Nem okozott meglepetést az infláció

| forrás:
mti
| olvasási idő: kb. 2 perc

Az elemzői várakozásokkal összhangban, 2,9 százalékra gyorsult az infláció februárban Magyarországon. A következő hónapokban az infláció a 3 százalékot is meghaladhatja, de az év második felétől lassuló ütemre számítanak a szerdán nyilatkozó makrogazdasági elemzők, akik a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) friss adataira reagáltak.

A hivatal jelentése szerint a fogyasztói árak átlagosan 2,9 százalékkal magasabbak voltak, mint egy évvel korábban, egy hónap alatt 0,4 százalékkal nőttek a januári 2,3 és a decemberi 1,8 százalékos infláció után. Az üzemanyagok ára 19,9 százalékkal nőtt, az éves maginfláció a januári 1,6 százalékról 1,8 százalékra emelkedett.

Enyhülhet az inflációs nyomás

Virovácz Péter, az ING Bank vezető elemzője kommentárja szerint a következő hónapokban továbbra is hasonlóan magas maradhat az infláció, aminek legfőbb oka a feldolgozatlan élelmiszerek árának további emelkedése lehet, de a nyersanyagáraktól is árfelhajtó hatás várható.

Az év második felében enyhülhet az inflációs nyomás, de 2017 egészében átlagosan 2,5 százalékos inflációra számít a tavalyi 0,4 százalék után. Az adatok továbbra sem késztetik idén a jegybankot az eddigi monetáris politika érdemi megváltoztatására - vélekedett.

Közel a cél?

Suppan Gergely, a Takarékbank elemzője idén éves átlagban 2,4 százalékos inflációra számít. Hozzátette: a gyorsuló belső kereslet és a bérköltségek növekedése miatt az infláció nagyobb gyorsulást is mutathat, jövő év elején pedig az idei áfa csökkentések elmúló hatása miatt az infláció már elérheti a 3 százalékos célt.

Emiatt rövidtávon az Magyar Nemzeti Bank kommunikációjából kikerülhet, hogy a monetáris tanács kész további nem-konvencionális eszközök használatára, a kondíciók szigorítására azonban az elemző még nem számít.

Emlékeztetett, egyes áruk, szolgáltatások célzott áfa csökkentése (baromfihús, tojás, nyerstej, internet, vendéglátás) lefelé, míg bázishatások, az üzemanyagárak, és a növekvő belső kereslet, valamint a bérköltségek emelkedése felfelé húzhatja az inflációt.

Az üzemanyagárak tavaly február-márciusi mélypontjának bázishatása miatt márciusra az infláció 3 százalék közelében maradhat. Innen az üzemanyagárak tavaly április-májusi drágulásának bázishatása, valamint az üzemanyagok jövedéki adójának valószínű csökkentése miatt az infláció "visszaszelídül" 2,2-2,5 százalék közelébe, éves átlagban 2,4 százalék lehet - mondta.

Maradhat az alapkamat

Ürmössy Gergely, az Erste Bank vezető makrogazdasági elemzője kiemelte, hogy a várakozásokkal összhangban gyorsult a februári inflációs mutató. Úgy véli, hogy márciusban érheti el az idei csúcsát az inflációs ráta. Az idei éves átlagos mutató elérheti a 2,5 százalékot, amit gyorsuló maginfláció kísérhet. Előrejelzése szerint a jövő év első felében kiderül, hogy az infláció stabilan eléri a 3 százalékos inflációs célt. Jövőre 3,5 százalékos lehet az éves infláció.

Úgy vélte, az infláció gyorsulására a monetáris tanács valószínűleg nem fog kamatemeléssel reagálni. Így sem idén, sem pedig jövőre nem számít a 0,9 százalékos alapkamat megváltoztatására.

Nem lesz folyamatos az emelkedés

Jobbágy Sándor, a CIB Bank elemzője szerint, bár az infláció februárban megközelítette a 3 százalékos jegybanki célértéket, és előrejelzésük szerint a következő hónapokban el is érheti vagy kismértékben meg is haladhatja azt, ez nem lesz tartós, és az év középső részében ismét 2,5 százalék körüli értékek következhetnek.

2017 egészét tekintve tehát továbbra sem számít folyamatos emelkedésre, de az éves átlagos infláció így is 2,5 százalék fölött alakulhat. Ő sem tartja valószínűnek a monetáris szigorítást.

Random Capital
Hirdetés
Lakáshitel-kalkulátor
Hirdetés
Ezt olvasta már?

Félmilliárd euróval zuhant a külkereskedelem többlete »

4IG 602 (-2,75 ) AKKO Invest 455 (-1,09 ) ANY 1230 (0,41 ) APPENINN 342 (-3,39 ) AutoWallis 78 (-0,64 ) CIGPANNONIA 196 (11,36 ) DELTA 96 (-2,54 ) DM-KER 4400 (8,64 ) Duna House A 3140 (4,67 ) EHEP 2600 (-1,14 ) FORRAS/OE 1080 (-3,57 ) FUTURAQUA 68 (1,05 ) GSPARK 3200 (-1,54 ) Gloster 2500 (0,16 ) KULCSSOFT 1490 (-1,97 ) MASTERPLAST 604 (-0,33 ) MOL 1842 (-1,23 ) MTELEKOM 383 (-0,39 ) NORDTELEKOM 30 (-1,99 ) NUTEX 30 (-1,15 ) OPUS 249 (-1,00 ) OTP 10650 (-1,48 ) RICHTER 6625 (-0,75 ) SET Group 72 (-0,69 ) TAKAREK 475 (-0,63 ) WABERERS 870 (-0,46 ) ZWACK 16700 (-0,30 )