Nem politikai döntés vezérli a németeket a Huaweinél

| forrás:
mti
| olvasási idő: kb. 1 perc

Németország nem politikai alapon hoz majd döntést a Huawei bevonásáról az 5G hálózat kiépítésébe, hanem annak alapján, hogy a hardverek és szoftverek megfelelnek-e a biztonsági előírásoknak - hangsúlyozta Peter Altmaier német gazdasági miniszter, miután pénteken Sanghajban találkozott Zsen Cseng-fejjel (Ren Zhengfei), a Huawei kínai telekommunikációs óriásvállalat alapítójával.

Altmaier leszögezte, minden vállalatot megillet, hogy a hatályos törvények és szabályozások alapján kezeljék, óvakodni kell az önkényes döntésektől ebben az esetben is. A találkozón, mely a Huawei kérésére jött létre, a német gazdasági miniszter elmondta: Németország telekommunikációjának biztonsága, az emberek adatainak védelme és a német törvények betartása mind kulcsfontosságú tényezők a döntésben.

Miközben az Egyesült Államok és Kína között egyre elmérgesedik a kereskedelmi konfliktus, Washington óva inti szövetségeseit attól, hogy a Huaweit bevonják országaik 5G hálózatának kiépítésébe. Az Egyesült Államok ugyanis azzal vádolja a kínai óriásvállalatot, hogy Peking parancsára visszaélne a hálózatokon keresztül megosztott információval, és kémkedne a kínai kormánynak. A Huawei számos alkalommal visszautasította e vádakat.

Altmaier pénteken fejezte be három napos látogatását Kínában, ahol csütörtökön Liu Ho miniszterelnök-helyettessel is találkozott. A Hszinhua kínai állami hírügynökség tudósítása szerint a német gazdasági miniszter hangsúlyozta: Németország nagy jelentőséget tulajdonít a kétoldalú gazdasági és kereskedelmi kapcsolatok fejlesztésének, és a német vállalatok komoly szándékot mutatnak a Kínával való együttműködésre.

Hirdetés
Lakáshitel-kalkulátor
Hirdetés
Ezt olvasta már?

Meg kell fékezni a pénzmosást »