Nem tört meg az Indonéz gazdaság lendulete

| forrás:
MTI/Reuters
| olvasási idő: kb. 1 perc

A vártnál nagyobb 2018-as GDP-növekedésről számolt be Indonézia szerdán. Délkelet-Ázsia legnagyobb gazdaságának idei kilátásai azonban kevésbé biztatóak, ugyanis egy választással, valamint az Egyesült Államok és Kína közötti kereskedelmi háború hatásaival is szembe kell néznie.

Az indonéz gazdaság teljesítménye harmadik éve emelkedett 2018-ban, az ország GDP-je ezúttal 5,17 százalékkal haladta meg az előző évit, ami 2013 óta a legmagasabb adat. A tavalyi növekedés ugyan az elemzői várakozásokat némileg (0,02 százalékponttal) túllépte, a kormány 5,4 százalékos előrejelzésétől elmaradt, ahogy attól a 7 százaléktól is, amelyet Joko Widodo elnök ígért 2014-es megválasztása előtt.

A délkelet-ázsiai országban április 17-én tartják a következő választást, amelyen Indonézia jelenleg hatalmon lévő elnökének kihívója Prabowo Subianto tábornok lesz, aki a gazdaság félrekezelésével vádolja a jelenlegi vezetést. Widodo elnöksége alatt fejlesztette az indonéz szigetvilág infrastruktúráját, sikerült féken tartania az inflációt és stabilizálni a gazdaságot, ugyanakkor 2018-ban befagyasztotta az áram- és üzemanyagárakat, amivel elemzők szerint felpörgette a háztartások energiafogyasztását és aláásta a saját reform elkötelezettségébe vetett bizalmat. Szakértők szerint az indonéz elnöknek idén a korábbiaknál is nehezebb feladata lesz az előző három negyedévben zsugorodó export teljesítményének növelésével az Egyesült Államok és Kína közötti kereskedelmi háború, valamint a kínai gazdasági lassulás miatt.

A Reuters által megkérdezett elemzők szerint az indonéz gazdaság azonban még így is 5-5,4 százalékkal növekedhet 2019-ben, a kormány 5,3 százalékos várakozása mellett.

Random Capital
Hirdetés
Lakáshitel-kalkulátor
Hirdetés
Ezt olvasta már?

OTP: kedvezőek a kilátások az év hátralevő részére »

4IG 624 (1,79 ) AKKO Invest 450 (0,90 ) ANY 1215 (1,25 ) APPENINN 336 (-1,03 ) AutoWallis 86 (1,17 ) BIF 297 (-0,34 ) CIGPANNONIA 304 (-1,94 ) CyBERG 850 (11,84 ) DELTA 95 (1,61 ) DM-KER 44 (-0,11 ) Duna House 328 (-5,20 ) EHEP 1955 (0,26 ) GSPARK 3150 (-1,87 ) Gloster 2400 (4,35 ) KULCSSOFT 1630 (-3,55 ) MASTERPLAST 636 (-0,62 ) MOL 1821 (1,56 ) MTELEKOM 379 (0,40 ) NUTEX 29 (2,33 ) OPUS 231 (-0,43 ) ORMESTER 11500 (0,88 ) OTP 10310 (-0,29 ) OTT1 174 (1,16 ) PANNERGY 598 (-1,64 ) RABA 820 (1,23 ) RICHTER 7100 (0,64 ) SET Group 70 (-0,99 ) TAKAREK 488 (-0,41 ) WABERERS 1080 (4,35 )