-->

Norvég alapkamat: nulla százalék

| forrás:
MTI/Reuters
| olvasási idő: kb. 1 perc

A norvég jegybank a piaci várakozásoknak megfelelően nulla százalékon tartotta az alapkamatot, és jelezte, hogy ezen a szinten mintegy két évig biztosan nem változtat.

Norvégiában 2016 óta nem változott a 1,5 százalékos alapkamat az idén március közpéig. Márciusban azonban két alkalommal, először 50 bázisponttal 1 százalékra, majd további 75 bázisponttal 0,25 százalékra vitte le a kamatot, amit aztán májusban 25 bázisponttal nulla szintre csökkentett a központi bank a koronavírus-járvány hatásainak enyhítése céljából. Negyedéves összevetésben Norvégia GDP-je - az olaj- és gáztermelést nem számítva - 6,3 százalékkal csökkent a második negyedévben az előző negyedévi 2,2 százalékos esést követően. A koronavírus-járvány miatt a kormány takaréklángra állította az ország gazdaságát március 12-én. Később fokozatosan újraindította a gazdaságot, aminek hatására júniusan már nőni kezdett a GDP. A jegybank csütörtökön ismertetett új előrejelzésében minimálisan borúlátóbb volt a gazdaság idei teljesítményével kapcsolatban, mint júniusban. Az év közepén 3,5 százalékos GDP-csökkenést valószínűsített 2020-ra, most 3,6 százalék visszaesést vár. A jegybank jövőre 3,7 százalékos gazdaság bővüléssel számol, júniusi előrejelzéséhez hasonlóan.

Random Capital
Hirdetés
Lakáshitel-kalkulátor
Hirdetés
Ezt olvasta már?

Nem változott az ukrán jegybanki alapkamat »