Olajár miatt nagyot ugrik az infláció

| forrás:
mti
| olvasási idő: kb. 2 perc

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) elemzői szerint az olajár emelkedésének hatására átmenetileg 3 százalék fölé emelkedik az infláció, az olajár-változás közvetlen hatásának kifutásával az MNB 2019 közepére eléri, majd fenntartja az inflációs célt - derül ki a jegybank legfrissebb Inflációs jelentéséből, amelyet csütörtökön tettek közzé.

A jelentés szerint a magasabb olajár következtében másodkörös hatásokra nem számítanak a jegybank szakértői. Balatoni András, az MNB igazgatója, a kiadványt bemutató csütörtöki sajtótájékoztatón rámutatott: az olajár változása az egész régióban megemelte az inflációt, ugyanakkor a külső inflációs alapfolyamatok továbbra is mérsékeltek. Az MNB még kedden publikálta a jelentés fő számait, eszerint a jegybank emelte az idei GDP- és infláció-előrejelzését.

A korábban várt 4,2 százalékkal szemben idén 4,4 százalékos GDP-bővülést vár a jegybank. A jelentés összeállítói a teljes előrejelzési horizonton (8 negyedév) magasabb növekedéssel számolnak, mint az előző előrejelzésben, a növekedés kiegyensúlyozott szerkezetben folytatódik. Balatoni András, elmondta: a növekedés alapja a háztartások fogyasztása és a beruházások lesznek. A beruházási ciklus lanyhulásával a gazdasági növekedés is lassul a szakértők szerint, így 2019-ben 3,5, 2020-ban pedig 2,8 százalékos növekedésre számítanak a jegybankban. Az idei várható infláció mértékét 2,5 százalékról 2,8 százalékra emelték, az infláció 2019-ben 3,1 százalékra nő, 2020-ban pedig 3,0 százalék lesz. A lakossági fogyasztás erőteljes lesz a jövőben is, idén 4,8 százalékkal emelkedik majd, 2019-ben 3,2 százalékkal, 2020-ban 3,1 százalékkal bővülhet, miközben a bruttó átlagkereset idén 10,3 százalékkal emelkedik, jövőre 7,1 százalékkal, 2020-ban 6,9 százalékkal nő a jegybank előrejelzése szerint.

Az MNB igazgatója kiemelte: a folyó fizetési mérleg többlete stabil marad, idén a GDP-hez mérten 1,1 százalék, jövőre 0,8 százalék, 2020-ban 1,3 százalék lesz. A külső finanszírozási képesség (a folyó mérleg és a tőkemérleg együttes egyenlege) a bruttó hazai termékhez képest idén 3,2 százalék, jövőre 3,3 százalék, 2020-ban 3,6 százalék lesz. Balatoni András elmondta: a költségvetési politika fegyelmezett marad, az uniós módszertan alapján számított deficitet a GDP-hez viszonyítva 2018-ban 2,2-2,3 százalékra várják az MNB elemzői, 2019-ben 1,7-1,8 százalékra valószínűsítik, míg 2020-ban várhatóan 1,4-1,8 százalék lesz. Az export továbbra is jelentős marad, idén a kivitel 7,5 százalékkal, 2019-ben szintén 7,5 százalékkal, 2020-ban némileg szerényebben, 6,7 százalékkal nő majd. Ezzel párhuzamosan az import 2018-ban nagymértékben, 9,7 százalékkal, jövőre 8,2 százalékkal, 2020-ban 5,7 százalékkal bővül. Balatoni András jelezte: az idei kétszámjegyű bérnövekedés a feszes munkaerőpiac miatt tartós maradhat, ez a vállalatokat arra ösztönzi, hogy a munkaerőköltségeket modernizálással, automatizálással csökkentsék.

A jegybank igazgatója szerint a munkaerő-hiánynak az lehet a hatása, hogy az építőipar termelése elmaradhat a várttól, hosszabb távon pedig az export is csökkenhet. Hozzátette, hogy a feszes munkaerőpiac ellenére a foglalkoztatás folyamatosan bővül. Az elmúlt napok forintárfolyam-mozgására vonatkozón kérdésre Virág Barnabás, az MNB ügyvezető igazgatója jelezte: az árfolyam alakulása csak egyik tényezője az inflációs prognózisnak, a jegybank egyetlen "horgonya" az infláció.

Hirdetés
Lakáshitel-kalkulátor
Hirdetés
Hirdetés
Ezt olvasta már?

Nyolcvan dollár fölött Brent olaj ára »

4IG 3460 (-1,70 ) ALTEO 705 (0,71 ) APPENINN 592 (0,17 ) CIGPANNONIA 395 (-0,25 ) Duna House A 3820 (0,53 ) ENEFI 184 (-0,54 ) ESTMEDIA 114 (8,57 ) FORRAS/OE 990 (-1,00 ) FUTURAQUA 50 (-2,56 ) KONZUM 2480 (3,33 ) MASTERPLAST 650 (1,56 ) MOL 2930 (1,38 ) NORDTELEKOM 36 (-1,38 ) NUTEX 44 (-3,93 ) OPUS 506 (1,20 ) ORMESTER 1330 (5,56 ) OTP 9990 (0,25 ) OTT1 249 (6,41 ) RICHTER 5150 (0,98 ) SET Group 212 (2,42 ) TAKAREK 625 (0,81 ) WABERERS 2720 (0,37 ) ZWACK 16650 (0,91 )