Orbán most nem sztori!

| olvasási idő: kb. 2 perc

Amerika kapitánnyal és Szuper Marióval egyszerűen nem tud versenyre kelni ezekben a napokban Orbán Viktor. A magyar miniszterelnök most tényleg azt mond, amit akar. Ellentmondó nyilatkozatai sem tudják tartósan letörni a magyar eszközök árfolyamát, mert a Fed és az EKB jegybankárai éppen a világot mentik. Más kérdés, hogy amíg a többiek elegánsan szörfölnek az optimizmus hullámain, mi magyarok újra és újra csobbanunk, majd visszakapaszkodunk.

A nyilvánvaló belpolitikai feszültség ellenére is tág tere van most a magyar kormánynak, hogy az IMF tárgyalásokra vonatkozó ellentmondó nyilatkozatokkal maszatolja a piaci szereplők Magyarországról kialakított képét. Az Európai Központi Bank kötvényvásárlási programjának tegnapi bejelentése után ugyan félórányi árfolyam morzsolódás jelezte, hogy a befektetők egy részét kiábrándította a jegybankári ötlettelenség, ám utána oldódott a hangulat és euforikus emelkedés kezdődött. Ami természetesen a magyar eszközöknek is a hóna alá nyúlt.

Jól látszott ez az OTP árfolyamán, amit szinte lerombolt, amikor Orbán Viktor miniszterelnök megerősítette az állítólagos IMF feltételeket. Ám az 5-6 százalékos esést követően a nemzetközi optimizmus hulláma a magyar bankpapír árfolyamát is magával ragadta, s így pluszban zárt a részvény. Hasonlóan érdekes mozgást mutatott a forint piac, ahol az euróval szembeni árfolyam 284-ről 289-ig kúszott, majd az intenzív gyengülést némi erősödés követte, 287-ig. Hogy ennek mennyire a külső hangulat volt a mozgatórugója, az jól lemérhető azon, hogy a lengyel zloty akkor is erősödött 3 százalékkal, amikor a forint éppen gyengült.

Kérdés, persze, hogy meddig tart a mostani giga optimizmus. Kuti Ákos, az Equilor vezető elemzője arra hívta fel a figyelmet, hogy a tengerentúlon már akár a ma délutáni munkanélküliségi és foglalkoztatottsági adatok csökkenthetik a Ben Bernanke Fed elnök által a múlt heti Jackson Hole-i konferencián megszellőztetett QE3 valószínűségét. Bár a nyíltpiaci bizottság jövő heti kétnapos ülése még módot nyújt az újabb mennyiségi lazítás hivatalos bejelentésére. Az is óvatosságra inthet, hogy Mario Draghi, az EKB elnöke tegnap ugyan bejelentette a várva várt európai kötvényvásárlási programot, de ez csak a legfeljebb 3 éves lejáratú állampapírokra vonatkozik. Ráadásul, hiába indul a program korlátlan mennyiségben, ha a megvett kötvényeket sterilizálják. Más szóval, a piacokra áramló többleteurót valamilyen egyéb formában kivonják, hogy a pénzkínálat növekedése ne járjon az inflációs várakozások emelkedésével. Ily módon nem juttatnak friss pénzt a tőzsde parkettre. Ezt a felismerést jelezhette Draghi sajtótájékoztatóját követően az árfolyamok időleges morzsolódása, a befektetők egy része ugyanis várt volna valami meglepőt Európa vezető jegybankárától. Mindezek fényében arra lehet számítani, hogy a Fed nyíltpiaci bizottságának ülését követően korrekcióra kerülhet sor, ha csak nem történik valami váratlan bejelentés. A piacok ugyanis előre áraztak mindent, s a túlfűtöttség jelei tapasztalhatóak.

A még akár napokig is kitartó nemzetközi optimizmus azonban most jól jött a magyar kormánynak. Észre kell venni, hogy a jegybankárok világmentéséhez képest Orbán Viktor provinciális huzavonája a nemzetközi szervezetekkel, nem igazán számít sztorinak. Míg pár hónappal ezelőtt a piaci álló vízben egy bedobott kavics is fodrot vethetett, a mostani árfolyamhullámok egy kőzáport is elmosnának. Így anélkül taktikázhat a kormányzat a Nemzetközi Valutaalappal, hogy eközben padlóra küldenék a magyar eszközöket. Más kérdés, hogy emiatt régiós társaikhoz képest alulteljesítőek, mind a magyar részvények, mind a forint. Mert töretlen emelkedés helyett csak az ismételt visszakapaszkodás van műsoron.

Hirdetés
Lakáshitel-kalkulátor
Hirdetés
Ezt olvasta már?

A forint ismét 330 forint irányába lengett ki »