Pályázat a hungarikumok megismertetésére

| forrás:
mti
| olvasási idő: kb. 1 perc

A kormány határozata alapján az idén nyolcszázmillió forint egyszeri többletforrás jut a hungarikumok és nemzeti értékek népszerűsítésére, és 2021-től szintén nyolcszázmillió forintot biztosít az állam erre a célra - írta a Magyar Hírlap pénteken.

A pluszforrással az idei hungarikumpályázat keretösszegét emeli meg az agrártárca. A pályázat a hazai és a külhoni nemzeti értékek, hungarikumok népszerűsítését, települési, tájegységi értéktárak létrehozását, valamint a Kárpát-medencei hagyományos öltözetkultúra továbbörökítését támogatja - közölte a lappal az Agrárminisztérium. Az első két célterületre civil szervezetek, közalapítványok, települési, tájegységi, megyei értéktárral rendelkező önkormányzatok, az azok alá tartozó nonprofit gazdasági társaságok és közművelődési intézmények, egyházi jogi személyek, valamint határon túli civil szervezetek pályázhatnak. A harmadik célterületre a külhoni magyarság egyesületei mellett hazai egyéni vállalkozók és természetes személyek is küldhetnek be pályázatot. A tárca saját projekteket is megvalósít, például kiadványokat, műsorokat készítenek a hungarikumokkal, nemzeti értékekkel kapcsolatban. A lap kérdésére közölték, hogy a települési értéktárak száma az elmúlt hét évben ezer fölé emelkedett, és minden megye rendelkezik megyei értéktárral. Ma már mintegy tízezer települési értéket, csaknem 2400 megyei értéket, 175 kiemelkedő nemzeti értéket és hetvenöt hungarikumot tart nyilván a minisztérium - írta a Magyar Hírlap.

Random Capital
Hirdetés
Lakáshitel-kalkulátor
Hirdetés
Ezt olvasta már?

ITM: idén is keresik a felelősségteljes munkáltatókat »

4IG 615 (0,16 ) AKKO Invest 423 (0,48 ) ALTEO 800 (-1,23 ) ANY 1165 (0,43 ) APPENINN 318 (1,60 ) AutoWallis 85 (1,81 ) BIF 250 (-1,96 ) CIGPANNONIA 291 (-2,68 ) CyBERG 1400 (-6,04 ) DELTA 86 (-1,15 ) EHEP 1520 (-3,49 ) ENEFI 281 (-0,35 ) FUTURAQUA 62 (-1,13 ) GSPARK 3310 (0,61 ) KULCSSOFT 1585 (-0,31 ) MASTERPLAST 700 (0,29 ) MOL 1622 (0,12 ) MTELEKOM 370 (1,79 ) NORDTELEKOM 27 (2,31 ) OPUS 238 (-0,83 ) OTP 10100 (-1,17 ) OTT1 170 (1,07 ) PANNERGY 692 (-0,86 ) RABA 796 (-0,25 ) RICHTER 6605 (-1,42 ) SET Group 55 (-2,68 ) TAKAREK 435 (-2,25 ) WABERERS 1185 (-2,87 ) ZWACK 16300 (0,62 )