Pár éven belül megszűnik a fizetőkapus rendszer

| forrás:
mti
| olvasási idő: kb. 1 perc

Megszűnik a fizetőkapus rendszer Horvátországban, mivel a horvát autópályákat kezelő vállalatok 2022-től átállnak az elektronikus autópálya-díjfizetési és az automatikus rendszámtábla felismerő (ALPR) rendszerre, illetve a mikrohullámú adattovábbításra (DSRC).

Hasonló rendszer Portugáliában és Hollandiában is működik. Horvátország már évek óta tervezi, hogy változtat a fizetőkapus rendszeren, hogy gyorsabb legyen a forgalom, és megszűnjön a kézpénzfizetés, amely visszaélésekre ad okot.

Az új rendszer kiépítésének egyetlen feltétele volt, hogy a pályadíj nem lehet drágább és olcsóbb sem a mostaninál. Ez utóbbi miatt vetették el például a matricás rendszert, amely a számítások szerint 300 millió kunával (12,8 milliárd forint) kevesebb bevételt eredményezett volna évente, és amit az átalakítások után a hitelezők nem tudtak volna elfogadni. A kormány ezért egy spanyol cég, az IDOM ajánlata mellett döntött: az új rendszer bevezetése 570 millió kunába (24,3 milliárd forint) kerül majd.

Miután bemutatják a nyilvánosságnak, a miniszter meghallgatja a szakmai szervezetek véleményét is, majd aláírja az új elektronikus autópálya-díjfizetési rendszerről szóló döntést, ezt követően pedig az év végéig közbeszerzési pályázatot ír ki a kivitelező kiválasztására. A telepítési időszak alatt a régi rendszer lesz használatban.

Úgy tervezik, hogy ledöntik a fizetőkapukat, egyes helyeken átalakítják a forgalmat és az alkalmazottak egy részét más munkahelyekre csoportosítják át, tíz százalékuknak azonban felmondanak. A horvát autópálya-hálózat 1306,53 kilométert tesz ki, és négy autópálya-kezelő vállalat irányítása alatt áll, amelyek összesen 3185 alkalmazottat foglalkoztatnak. A DSRC-rendszer olcsóbb a GPS-alapú rendszernél, jelenleg ez a két technikai megoldás létezik. A DSCR nagyon hatékony az autópályákon, ahol a fel- és lehajtást egyszerű fémvázra telepített érzőkelőkkel ellenőrzik, a gépjárművek megállása nélkül, 130 kilométeres sebesség mellett. A DSRC hasonlít a jelenleg használatos elektronikus ENC-készülékre - ez egy előre feltöltött készülék a horvát útdíj-kapuk használatához a sorban állás elkerülése érdekében.

A készülék engedményre jogosít majd fel, és fel kell tölteni a megfelelő összeggel, amelyet lehajtáskor azonnal levesz a díjgyűjtő vállalat. A rendszámtábla felismerő rendszert a külföldi autók miatt fontos bevezetni. Az ALPR-hez egy applikációt kell majd letölteni, amit a bankkártyához kötnek: az autópálya-díj összegével a hitelkártyát terhelik majd meg, engedmény nélkül - írta az újság.

Hirdetés
Lakáshitel-kalkulátor
Hirdetés
Ezt olvasta már?

Ha nem figyelsz, jönnek a büntetések »

4IG 575 (1,23 ) AKKO Invest 432 (-0,46 ) ALTEO 810 (-2,64 ) ANY 1335 (-1,11 ) APPENINN 349 (-1,69 ) AutoWallis 95 (-4,04 ) BIF 291 (-4,90 ) CIGPANNONIA 170 (-3,85 ) Duna House A 3620 (-0,82 ) EHEP 7500 (8,70 ) ENEFI 399 (9,92 ) ESTMEDIA 99 (-5,90 ) FUTURAQUA 94 (2,17 ) GSPARK 5000 (-1,19 ) KULCSSOFT 2120 (-7,02 ) MASTERPLAST 700 (-3,05 ) MOL 2458 (-2,46 ) MTELEKOM 419 (-1,41 ) NORDTELEKOM 40 (-4,76 ) NUTEX 32 (-4,50 ) OPUS 249 (-5,61 ) OTP 14350 (-1,51 ) OTT1 180 (-2,70 ) PANNERGY 716 (0,85 ) RICHTER 6635 (-2,07 ) SET Group 86 (-6,32 ) TAKAREK 472 (0,43 ) WABERERS 1000 (-2,91 ) ZWACK 17500 (0,29 )