Pénteken vallanak a leváltott katalán politikusok

| forrás:
mti
| olvasási idő: kb. 1 perc

Ismét bíróság elé állnak a leváltott katalán kormány előzetes letartóztatásban lévő tagjai pénteken; a politikusok maguk kérték, hogy vallomást tehessenek, miután ügyüket a legfelsőbb bíróság átvette a központi büntetőbíróságtól.

Stratégiát váltottak

Pablo Llarena bíró szerdán döntött a nyolc volt kormánytag meghallgatásáról, akik személyes helyzetük felülvizsgálatát kérték az ügyben eljáró új bírótól.

A spanyol sajtó értelmezése szerint a vallomástételi szándék stratégiaváltás a politikusok részéről, akik abban bíznak, hogy a bíróság szabadlábra helyezi őket, így részt vehetnek a katalán parlamenti választásokat megelőző, december 5-én kezdődő hivatalos választási kampányban.

Az előzmények

November 2-án kerültek előzetes letartóztatásba, a bíróságon pedig nem voltak hajlandóak válaszolni az ügyészek és a bíró kérdéseire, hanem kizárólag a védőügyvédeik által feltett kérdésekre feleltek.

Santi Vila, a volt kormány egyetlen olyan tagja, aki minden kérdésre felelt, óvadék ellenében szabadlábon védekezhet az eljárásban, ahogy a feloszlatott parlament elnökségének tagjai is, akik szintén részletes vallomást tettek a bíróságon.

A nyolc kormánytag előzetes letartóztatását akkor Carmen Lamela bíró azzal indokolta, hogy fennáll a szökésnek, a bűnismétlésnek és a bizonyítékok megsemmisítésének a veszélye.

Ügyvédeik fellebbeztek a kényszerintézkedésről szóló bírói döntés ellen, de azt a központi büntetőbíróság elutasította.

Vádak sora

A politikusok ellen lázadás, zendülés, hűtlen kezelés és egyéb bűncselekmények miatt kezdeményezett büntetőeljárást a spanyol állami főügyész október 30-án.

A spanyol büntető törvénykönyv a zendülést közrend elleni bűncselekményként minősíti, szemben a magyarral, amely katonai bűncselekményként tartja számon.

"Döntéseikkel és tetteikkel az elmúlt két év során intézményi válságot idéztek elő, amely a függetlenség egyoldalú kinyilvánításában tetőzött az alkotmány teljes semmibevételével október 27-én" - hangsúlyozta a főügyész.

Hirdetés
Lakáshitel-kalkulátor
Hirdetés
Ezt olvasta már?

300 ezer spanyol veszítette el állását egy hónap alatt »

4IG 435 (5,84 ) AKKO Invest 388 (3,47 ) ALTEO 710 (-1,39 ) ANY 1240 (1,22 ) APPENINN 292 (9,36 ) AutoWallis 78 (2,77 ) BIF 300 (-1,96 ) CIGPANNONIA 136 (1,12 ) CSEPEL 370 (-7,50 ) DELTA 104 (4,73 ) EHEP 5100 (-7,94 ) ENEFI 295 (-3,59 ) FORRAS/OE 1070 (-10,83 ) FUTURAQUA 73 (1,39 ) GSPARK 4380 (-1,35 ) KPACK 19300 (4,32 ) KULCSSOFT 1820 (1,11 ) MASTERPLAST 596 (1,02 ) MOL 1950 (3,45 ) MTELEKOM 369 (3,80 ) NORDTELEKOM 36 (5,88 ) NUTEX 31 (3,32 ) OPUS 207 (8,72 ) ORMESTER 11400 (-0,87 ) OTP 8985 (-1,26 ) OTT1 180 (-0,44 ) PANNERGY 674 (2,74 ) RABA 930 (1,09 ) RICHTER 6350 (4,35 ) SET Group 78 (3,45 ) TAKAREK 413 (4,56 ) WABERERS 726 (3,71 )