Radikalizálódik Közép-Európa?

| szerző:

Még el sem ültek az osztrák választások hullámai, ahol a Néppárt a migrációs politika szigorításával kampányolta magát az élre. Máris itt vannak a cseh választások. És egy olyan pártnak (Szabadság és Közvetlen Demokrácia) jósolnak 10 százalék feletti eredményt, amelynek vezetője disznó sétáltatásra szólította fel a prágaiakat, hogy kiszorítsák a cseh fővárosból a muszlimokat. Ön szerint radikalizálódik Közép-Európa? Szavazzon!

Radikalizálódott Elég egyértelmű a helyzet. A most lezajlott választással Ausztria is felzárkózott a már eddig is migráns ellenes V4-ek mellé. Közel 80 százalékos részvételi arány mellett győzött a migrációs politika szigorítását zászlajára tűző Néppárt. És a szélsőséges Szabadságpárt akkora súlyra tett szert, mint az eddig kormányzó szociáldemokraták. Ráadásul a hétvégi cseh választások még erre is rátehetnek egy lapáttal. A radikális Szabadság és Közvetlen Demokrácia párt vezetője úgy nyilatkozott: „totális EU diktatúrában élünk”. Egyúttal felszólította Prága lakosait, hogy ne vásároljanak kebabot, és sétáltassanak disznókat a mecsetek közelében. Egész Közép-Európa radikalizálódott, ami immár a politikai palettán is leképeződik.

Konzervatívabb lett Korántsem egyértelmű a helyzet. Miközben az osztrák szociáldemokraták elvesztették többségüket és szövetségeseik a zöldek még a parlamentből is kiestek. A radikális Szabadságpártnak nem sikerült az áttörés. Bár beérték a szocdemeket, de a konzervatív Néppárt lazán elcsente fő választási témájukat, s azt kellően legömbölyítve, maga mögé állította vele a választók derékhadát. És a hétvégi cseh választások előtt is hiába áll a médiafigyelem fókuszában a japán-koreai cseh vegyes házasságban született Tomio Okamura malacos kampánya, egyetlen közvéleménykutató sem számol komolyan a Szabadság és Közvetlen Demokrácia párttal kormányzati tényezőként. Közép-Európa inkább konzervatívabb lett, semmint radikális.

Hirdetés
Kereskedés

A day trading, azaz napi kereskedés során a kereskedő napon belül vásárol és...

Szavazz!

Megfizethetetlen lesz Budapest?

Egymilliós négyzetméterárat prognosztizál a budapesti belváros lakáspiacán...

Megszenvedjük az olasz válságot?

Kudarcba fulladtak az olasz kormányalakítási kísérletek, szakértői kormány...

Lakáshitel-kalkulátor
Brexit

A brit kormány várakozása szerint októberre meglesz a teljes körű...

A brit kormány "korlátozott ideig" még tartaná magát az Európai Unió...

Hirdetés
Csok

Csok: nem mindenhol nagy segítség

Megyénként és városonként hatalmas szórás: van, ahol a CSOK az ingatlan...

Kelet-Magyarországon fénykorát éli a CSOK

Budapesten a legkisebb a kedvezményt használók aránya.

Határokon át

Közel egymillió bevándorló kapott uniós állampolgárságot

Az új állampolgárok 88 százaléka az Unión kívülről érkezett.

Hirdetés
Ezt olvasta már?

Beletört a Tesco bicskája Közép-Európába »