Ráhajt Magyarországon is a Skoda

| forrás:
mti
| olvasási idő: kb. 1 perc

Stabil 9 százalékos részesedésének megtartásában, az összpiacival azonos bővülésben bízik az idén a Skoda a magyarországi újautó-piacon - mondta Németh János márkaigazgató, a magánvevői igényeket jobban megcélzó modellújdonságokra alapozva.

A Volkswagen konszernhez tartozó márka tavaly több mint 13 800 autót értékesített Magyarországon, ebből 11 842 belföldön forgalomba helyezett autó volt. A Datahouse adatai szerint az idén az első négy hónapban 3966 új Skodát helyeztek forgalomba a magyar újautó-piacon. Németh János elmondása szerint a tavaly eladott kocsik 85 százaléka, 9877 jármű céges vevőkhöz került. A Skoda az utóbbi években az egyik legvonzóbb márka a flottavásárlók számára, népszerű a kisvállakozók körében is - tette hozzá. A Skoda az idén több olyan modellel jelenik meg, amelyekkel a márkaigazgató szerint a magánvevőket is jobban meg tudja szólítani. Jó pozícióhoz juthat Scala az alsóközép-kategóriában - Magyarországon erős ez a szegmens, tavaly mintegy 32 000 vevő választott ilyen járművet.

Óriási az érdeklődés már most a nagycsaládosok kedvezményének lehívására alkalmas hétüléses Kodiaq iránt, ebből legalább 300 darab eladására számít Németh János. A feltörekvő városi terepjáró kategóriában javíthatja a Skoda pozícióit a Kamiq, az új kis SUV októberben érkezik a magyar piacra. A márkaigazgató tájékoztatott arról, hogy az elektromos mobilitás területére is belép a márka, rövidesen megérkezik az első tisztán elektrmos hajtásrendszerű Citigoe iV és a hibrid Superb iV. A sor további plugin hibridekkel folytatódik, 2020-ban az Octavia hibrid változata érkezik meg. A Skoda Auto a Volkswagen konszern tagja, 2018-ban 1,25 millió járművet szállított le vásárlóinak 100-nál több piacán.

Hirdetés
Lakáshitel-kalkulátor
Hirdetés
Ezt olvasta már?

Viszik a Suzukit, mint a cukrot »

4IG 674 (-0,59 ) ALTEO 886 (0,91 ) ANY 1390 (0,36 ) APPENINN 360 (0,42 ) AutoWallis 102 (0,99 ) BIF 313 (0,32 ) CIGPANNONIA 182 (-1,94 ) CyBERG 1700 (-2,86 ) EHEP 8000 (-9,60 ) ENEFI 380 (0,80 ) ESTMEDIA 135 (0,45 ) FORRAS/OE 2060 (1,98 ) FUTURAQUA 106 (-2,75 ) MASTERPLAST 766 (0,52 ) MOL 2714 (-1,24 ) MTELEKOM 460 (-0,22 ) NORDTELEKOM 52 (0,97 ) NUTEX 44 (-2,22 ) OPUS 286 (2,58 ) OTP 14760 (1,44 ) OTT1 234 (-1,27 ) PANNERGY 732 (-0,54 ) RICHTER 6600 (-1,42 ) SET Group 96 (-0,41 ) TAKAREK 520 (-1,14 ) WABERERS 1100 (1,38 )