-->

Rászállt az EB a paksi bővítésre

| olvasási idő: kb. 1 perc

Az Energiaklub és Jávor Benedek, a PM európai parlamenti képviselője május 20-án közös levélben érdeklődött Margrethe Vestager versenypolitikáért felelős biztosnál a Paks II tiltott állami támogatása ügyében folytatott nem hivatalos, előzetes vizsgálat eredményeiről. A biztos mai válaszában közölte, hogy május 22-én hivatalosan is elindult az az eljárás, amelynek során kiderül, hogy a beruházás finanszírozása tiltott állami támogatásnak minősül-e. Amennyiben igen, úgy az ellentétes az EU szabályaival, és Paks II költségvetésen keresztül való finanszírozását le kell állítani.

Van vagy nincs állami támogatás?

Korábban az Európai Bizottság Versenyjogi Főigazgatósága előzetes egyeztetéseket folytatott a magyar hatóságokkal az állami támogatás kérdésével kapcsolatban. A biztos leveléből azonban kiderül, hogy május végén a magyar fél hivatalosan is bejelentette Brüsszelben a projektet, arra kérve a Bizottságot, hogy vizsgálja meg, fennáll-e az ügyben tiltott állami támogatás.

A notifikációs eljárás megindításáról a magyar kormány nem kommunikál egyértelműen, sőt, Lázár János május 28-i sajtótájékoztatóján azt nyilatkozta, hogy megválaszolták az Európai Bizottság kérdéseit, és fenntartja álláspontját, miszerint nincs állami támogatás a paksi beruházás finanszírozásában.

Néhány hónap múlva lesz eredmény

Azt, hogy mire alapozza a magyar kormány ezt az állítását, nem tudjuk, hiszen a beruházással kapcsolatos dokumentumok titkosak, a hivatalos számításokat nem ismerjük. A hivatalos eljárás viszont jó alkalmat ad arra is, hogy nyilvánosságra kerüljenek a kormányzat számításai.

Az Energiaklub a napokban tette közzé azt a gazdasági szimulációt, amelynek eredményei szerint Paks II állami támogatások nélkül nem tud majd működni: a legvalószínűbb esetben évente átlagosan 100 milliárd forint közpénzzel kellene támogatni az erőműtársaságot a működés első húsz évében ahhoz, hogy működőképes maradjon. A szervezet az elemzést eljuttatta a Versenyjogi Főigazgatósághoz. Az Európai Bizottság határozata néhány hónap múlva várható.

Random Capital
Hirdetés
Lakáshitel-kalkulátor
Hirdetés
Ezt olvasta már?

Versenykorlátozás gyanújával vizsgál két céget a GVH »