Recesszióban Magyarország

| olvasási idő: kb. 1 perc

A második negyedév előzetes GDP-adatait közli ma a Központi Statisztikai Hivatal (KSH). Elemzők a gazdaság további visszaesésére számítanak, amivel formálisan is technikai recesszió következik be.

A második negyedév előzetes GDP-adatait közli ma a Központi Statisztikai Hivatal (KSH). Elemzők a gazdaság további visszaesésére számítanak, amivel formálisan is technikai recesszió következik be.


Definíciószerűen a recesszió akkor kezdődik, amikor a gazdaság teljesítménye két egymást követő negyedévben csökken az előző negyedévhez képest. Magyarországon a második negyedév már az ötödik lehet, amikor nem volt gazdasági növekedés, mert az első negyedévi 1,2 százalékos visszaesést megelőzően a múlt év második felében, azaz a harmadik és a negyedik negyedévben is stagnált a gazdaság teljesítménye, 2011 második negyedévében pedig 0,2 százalékkal esett negyedéves összehasonlításban.

Magyarország legutóbb 2009 végén lábalt ki egy teljes éven át tartó recesszióból. Éves összevetésben az első negyedévi 0,7 százalékos csökkenést megelőzően három negyedéven keresztül egyformán 1,4 százalékos növekedést mutatott ki a KSH, míg a múlt év első negyedében 2,6 százalékos volt a bővülés. Elemzők a második negyedévi GDP-csökkenésre vonatkozó várakozásukat azzal indokolják, hogy sem az ipari termelés, sem a beruházások, sem a fogyasztás legutóbbi mutatóiból nem lehet növekedésre következtetni, és az export - egyébként a korábbiaknál szerényebb - növekedése sem lehetett képes a pozitív tartományba lendíteni a gazdasági növekedés mérőszámát.

Hirdetés
Lakáshitel-kalkulátor
Hirdetés
Ezt olvasta már?

Itthon hasít az építőipar »

4IG 952 (0,21 ) ALTEO 764 (-0,26 ) ANY 1300 (0,39 ) APPENINN 438 (-1,13 ) AutoWallis 113 (-0,88 ) BIF 301 (0,33 ) CIGPANNONIA 315 (-0,16 ) Duna House A 3780 (1,07 ) ELMU 32600 (1,24 ) ENEFI 490 (-1,21 ) ESTMEDIA 118 (-1,51 ) FUTURAQUA 110 (-3,51 ) GSPARK 4550 (0,22 ) MOL 2962 (-1,46 ) MTELEKOM 435 (-0,11 ) NORDTELEKOM 46 (-1,83 ) NUTEX 31 (0,32 ) OPUS 386 (-1,48 ) OTP 12770 (-1,01 ) OTT1 276 (-1,43 ) PANNERGY 746 (0,27 ) RABA 1130 (-0,44 ) RICHTER 4946 (0,53 ) TAKAREK 602 (-2,90 ) ZWACK 16800 (-0,30 )