Reklámadó: bizonytalanságban tartja a cégeket a kormány

| olvasási idő: kb. 2 perc

Nagy várakozás övezi, miként fogja rendezni a kormány a reklámadó sorsát. A reklámadó lehetséges mértékén, illetve a reklámadóból származó bevételre vonatkozó becslésen kívül más nem ismert, pedig ez egyre égetőbb probléma széles adózói körben.

Az éves adóbevallás benyújtására kötelezettek jelenleg nem tudják, miként kell adókötelezettségüket teljesíteniük - emeli ki Fekete Zoltán Titusz, az RSM DTM adómenedzsere blogbejegyzésében.

Bizonytalanságban a cégek

A progresszív kulcs eltörlésének következtében nemcsak az eddig 1%-os adóteherrel adózóknak kell magasabb adóterhet viselniük, hanem azon cégeknek is, amelyek az 500 millió forintos bevételi értékhatárig 0%-os kulcs alá tartoztak. A progresszív adóztatás megszüntetésének kényszere e kört ugyanúgy érinti, mint ahogy a 20-30-40-50 százalékos kulcsban érintetteket a terhek várható mérséklődése.

A reklámadó a tavaly adóelőleget bevalló 700, zömében médiapiaci vállalkozáson túl azt a több ezer médiacéget is érinti, amelynek a tavalyi, illetve a tavalyelőtti reklámbevétele az adófizetési kötelezettséget jelentő 500 millió forintos határt nem érte el. Ezeken a vállalkozásokon kívül a változás érzékenyen érintheti azt a több tízezer vállalkozást is, amelyeknek egyáltalán nem volt, nincs, és nem is lesz reklámbevétele, de saját maguk reklámozása miatt mégis a reklámadó törvény hatálya alá tartoznak.

Lehet, hogy egy kulcs lesz?

Bár a bevételi becslésekből és az egyéb kormányzati kommunikációból úgy tűnik, hogy a reklámadó átalakításakor a kormány igyekezni fog a kisebb piaci szereplőket továbbra is megkímélni az adófizetési kötelezettség alól - a törvény megjelenéséig erre nincs biztosíték. A progresszív kulcsok eltörlésének kényszere miatt lehetséges, hogy a beharangozott 5,3%-os "legfelső" kulcs végül az egyetlen kulcs marad, de azt, hogy ez pontosan kiket fog érinteni, még nem tudni.

Ha csupán annak a 700 vállalkozásnak a számait vesszük alapul, amelyek tavaly adóelőleg bevallást nyújtottak be - tehát reklámbevételük az 500 millió forintot meghaladta -, akkor a minden reklámbevételük után megfizetendő 5 százalékos reklámadó önmagában meghaladná a 20-30 milliárd forintot. Az eddig napvilágot látott számok alapján pedig a kormány 7-8 milliárd forintos adóbevétellel tervez, eszerint nem minden reklámbevétel után kell majd a reklámadót megfizetni.

Egyszerűbb szabályok kellenek

Az adómértéken túl orvosolandó a saját célú reklámozással összefüggő szabályok egyszerűsítése. A reklámadó törvény alkalmazását egyszerűsítené, ha ezek a rendelkezések kikerülnének a törvényből. A jelenlegi szabályozás alapján minden saját honlapot üzemeltető vállalkozás reklámadó köteles tevékenységet végez, függetlenül attól, hogy tevékenysége összefüggésbe hozható-e a reklámozással és ebből akár egy forint bevétele is származna.

A saját célú reklámok mentesítésével egyidejűleg megoldódna az a nagyon sok feszültséget és bizonytalanságot okozó probléma is, hogy a mostani hivatalos magyarázatok szerint saját reklám közzétételekor nemcsak a közzététel miatt felmerülő költség, hanem a közzétett reklám gyártásának költsége is adóalapot képez. Ez a gyakorlat a saját célú reklámokat hátrányosan kezeli az idegen reklámokhoz képest, ahol a gyártási költségek után nem kell adót fizetni.

Előnyben a külföldi szolgáltatók

Az adó médiapiaci kötelezettjei 'önkéntes' jogkövetésének a megrendelők bevonásával történő elősegítésére irányuló törekvés teljes kudarcot vallott. Egyáltalán nem ért célt pl. az a törekvés, hogy a reklámozók csak olyan szolgáltatóktól rendeljenek reklámmegjelenést, amelyek a reklámadó kötelezettségüknek deklaráltan eleget tesznek.

Elég csak azokra a külföldi online szolgáltatókra gondolni, amelyeknek hirdetési hatékonysága olyan kimagasló, hogy a megrendelők más reklámtevékenységek rovására egyszerűen inkább beárazták a reklámadó és társasági adó törvény miatti költségnövekedést. 

Mi lenne a megoldás?

A megrendelői minőségben reklámadót fizetők száma még az ötvenet sem érte el, az általuk befizetett reklámadó összege pedig valószínűleg jóval alatta marad annak az összegnek, amit a reklámozók az új törvény rendelkezéseinek megismerésére, a helyes joggyakorlat kialakítására költöttek.

Ezért a reklámadó egyszerűsítésekor a legüdvözlendőbb változás az lenne, ha minden, a reklámközzétételt megrendelő vállalkozások adókötelezettségével összefüggő rendelkezést, ideértve a nyilatkozattételt is, hatályon kívül helyeznének. A reklámadó törvény év közbeni változása már csak azért is időszerű, mert az Uniós felfüggesztés csak a reklámközzétevőket érintő progresszív adókulcsok alkalmazására vonatkozott, de a megrendelőket sújtó 20%-os adókulcs továbbra is alkalmazandó maradt.

Random Capital
Hirdetés
Lakáshitel-kalkulátor
Hirdetés
Ezt olvasta már?

Rosszak az adószabályok, változtatni kell! »

4IG 693 (5,96 ) AKKO Invest 439 (-1,02 ) ANY 1205 (1,26 ) AutoWallis 78 (6,71 ) CIGPANNONIA 177 (4,12 ) CSEPEL 320 (5,26 ) DELTA 100 (1,94 ) Duna House A 3000 (-3,23 ) EHEP 3490 (1,16 ) ENEFI 350 (-2,78 ) FORRAS/OE 1200 (11,11 ) FORRAS/T 1500 (7,14 ) FUTURAQUA 76 (-0,39 ) GSPARK 4650 (1,09 ) KULCSSOFT 1725 (4,55 ) MASTERPLAST 606 (1,68 ) MOL 2014 (0,70 ) MTELEKOM 395 (1,28 ) NORDTELEKOM 32 (3,21 ) NUTEX 31 (0,97 ) OPUS 276 (2,42 ) OTP 10240 (5,19 ) OTT1 211 (0,24 ) PANNERGY 644 (-0,92 ) RABA 930 (1,09 ) RICHTER 6905 (1,25 ) SET Group 71 (4,08 ) TAKAREK 497 (1,22 ) WABERERS 786 (-0,25 )