Rekordokat döntöget a lakáspiac - a kérdés, hogy meddig

| forrás:
TF-információ
| olvasási idő: kb. 2 perc

Az idei első negyedévben 3394 új lakást készült el országszerte, ami kiugró, 65 százalékos emelkedést jelent. Emellett 9850 új lakásépítési engedély adtak ki, ez pedig 3,4 százalékos növekedésnek felel meg.  Budapesten kimagasló volt a növekedés: háromszor annyi új lakást adtak át mint egy évvel ezelőtt. Májusban a fővárosban eladásra kínált új lakások átlagos négyzetméterára 715 ezer forint volt, ez 10 százalékos drágulást jelent. Várhatóan az idei és a következő évben kerülnek tömegesen a piacra az utóbbi évek elindult fejlesztésekből adódó új lakások. Az új lakások piacán azonban a beruházókat sürgeti a határidő és az egyre magasabb árak is gátat szabhatnak az eddigi erős keresletnek - írja az ingatlan.com.

Lendületesen indult az idei év az új lakások piacán. Az első negyedévben országszerte 3394 lakás épült, ami 65 százalékos növekedést jelent éves összevetésben. A kérdéses időszakban 9850 lakásépítési engedélyt adtak ki a hatóságok, ez 3,4 százalékkal haladja meg az egy évvel korábbi szintet - áll az ingatlan.com elemzésében, amely a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) újlakás-piacról szóló legfrissebb adatait dolgozta fel. 

Tanulj a tőzsdén kereskedni 21 nap alatt! Kérd az INGYENES videóidat még ma! (A kereskedés kockázatos.) (x)

Várható volt a robbanásszerű bővülés

Balogh László, az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője azt mondta, az átadott új lakásoknál látható látványos, 65 százalékos növekedés nem meglepő, mert az utóbbi években felfutó fejlesztések közül egyre több került az utolsó fázisba. Az első negyedévben Budapesten volt robbanásszerű emelkedés, a fővárosban 609 új lakást készült el, ez a háromszorosa az egy évvel korábbinak.

Az ingatlan.com szakembere megjegyezte, hogy a korábbi lakásépítési statisztikákból már látni lehetett, hogy nagy budapesti beruházások az idén javítják majd érdemben a statisztikát.

Rámutatott arra is, hogy országos szinten az új lakások fele magányszemélyekhez volt köthető, a vállalkozások által épített lakások aránya így szintén 50 százalékos lett. Ez azt mutatja, hogy a családiház-építések továbbra is jelentős szerepet játszanak, de az értékesítési céllal épített lakások súlya egyre nagyobb. 

Rengeteg új lakás jöhet

Az ingatlan.com elemzése szerint az átadott új lakások robbanásszerű növekedése miatt idén összesen 20-25 ezer új lakás átadása várható a piacon, jelentős részük Budapesten és a nagyobb vidéki városokban. 

“Bár jól látható az újlakás-piac felfutása, vannak azért kockázatok. Több nagy társasház-fejlesztésnél csúszhatnak az átadások az eredetileg kitűzött határidőhöz képest, elsősorban az építőiparban kialakult kapacitás- és munkaerőhiány miatt.  Ezek a tényezők az erős kereslet mellett pedig az árak emelkedéséhez is hozzájárulnak” - híjva fel a figyelmet az ingatlan.com.

Az ingatlan.com adatai szerint Budapesten az új lakások átlagos négyzetméterára május elején 715 ezer forint volt, ez pedig 10 százalékos drágulást jelent éves szinten a kínálati árakban. A megyei jogú városokban az átlagos kínálati négyzetméterár 415 ezer forintot tett ki, ami 21 százalékos drágulásnak felel meg. 

Balogh László szerint kétségtelenül erős a kereslet az új lakások iránt, de az áremelkedéssel már nem minden vevőjelölt tud vagy akar lépést tartani.

Ráadásul a fejlesztőknek muszáj tartaniuk a tempót, mert a jelenlegi szabályozás szerint 2019 végén lejár a kedvezményes lakásépítési áfára vonatkozó határidő, ha addig nem lesz változás, akkor a 2020 után átadott lakásoknak jóval magasabb lehet az áfatartalma és ez a végső árat is megemelheti. 

Hirdetés
Lakáshitel-kalkulátor
Hirdetés
Ezt olvasta már?

Közel 800 ezer lakás újulhat meg éveken belül »

4IG 567 (-0,35 ) AKKO Invest 454 (1,34 ) ALTEO 832 (-0,95 ) ANY 1350 (-0,74 ) APPENINN 350 (4,48 ) AutoWallis 98 (6,06 ) BIF 300 (-3,85 ) CIGPANNONIA 177 (1,72 ) CyBERG 1300 (-12,75 ) DM-KER 4500 (18,42 ) Duna House A 3660 (-3,68 ) ELMU 33600 (-0,59 ) EMASZ 30800 (-0,65 ) ENEFI 370 (0,54 ) ESTMEDIA 105 (17,32 ) FORRAS/T 1690 (-11,98 ) FUTURAQUA 94 (-0,95 ) GSPARK 5060 (-0,78 ) KPACK 16700 (2,45 ) KULCSSOFT 2400 (3,45 ) MASTERPLAST 720 (-2,70 ) MOL 2514 (1,05 ) MTELEKOM 426 (1,07 ) NORDTELEKOM 43 (6,22 ) NUTEX 34 (9,06 ) OPUS 265 (5,58 ) OTP 14600 (0,62 ) OTT1 187 (-1,06 ) PANNERGY 710 (-1,66 ) RABA 1090 (1,87 ) RICHTER 6730 (1,13 ) SET Group 91 (-1,09 ) TAKAREK 475 (-1,04 ) WABERERS 1030 (-1,90 )