Rekordot döntött a Raiffeisen Bank nyeresége

| forrás:
TF-információ
| olvasási idő: kb. 2 perc

Történetének legnagyobb adózás utáni eredményét érte el tavaly a Raiffeisen Bank. A nem teljesítő hitelek aránya 8 százalékra csökkent, emellett a lakáshiteleknél és a személyi kölcsönöknél is jelentős növekedést ért el a pénzintézet - számolt be róla Zolnai György vezérigazgató mai sajtótájékoztatóján.

Impozáns számok

A Raffeisen Bank tavalyi nettó profitja 28,5 milliárd forint volt, így 81 százalékkal haladta meg a 2016-os eredményt. Működési bevételei tavaly 7 százalékkal, 78 milliárdról 83,2 milliárd forintra emelkedtek.

Nagyon jó eredmény, hogy a bank működési bevétele az alacsony kamatkörnyezet ellenére jelentősen növekedni tudott – tette hozzá.

Mérlegfőösszege tavaly 4 százalékkal 2172 milliárd forintra nőtt, a vállalati hitelek 10 százalékkal 551 milliárd forintra emelkedtek, a lakossági hitelek szinten maradtak, 2017 végén állományuk 246 milliárd forintot mutatott.

Ugyanakkor sikerült a nem teljesítő hitelek arányát 8 százalékra, 7 7milliárd forintra csökkenteni. 2013-ban ez az állomány még 435 milliárd forintot tett ki. Ezzel kapcsolatban a vezérigazgató elmondta, hogy az állomány leépítésében a középtávú megtérülés célja vezette a bankot, ezért más bankokhoz képest viszonylag később értékesítettek ezekből a hitelekből.

Ha szeretnéd megismerni, hogyan kereskednek a profik az online tőzsdén, a Tőzsde napon konkrét tippeket kaphatsz tőlünk, amelyeket azonnal beépíthetsz a kereskedésedbe. A részvétel ingyenes, viszont regisztrációhoz kötött! (x)

Fókuszban a hitelezés

„A lakossági hitelezés dinamikusan fejlődik, a személyi kölcsön esetében a folyósított volumen megduplázódott, a növekedés 107 százalékos volt, a lakáshitelek esetén is jelentős, 85 százalék feletti a növekedés. A terület 2018-ban is erősen fókuszban lesz, idén duplázást tervez a Raiffeisen” – jelezte Ralf Cymanek, a bank lakossági területért felelős vezérigazgató-helyettese.

Növekedett az ügyfelek fizetőképessége, a lakáshitelek esetében az átlagosan felvett hitelösszeg meghaladta a 9 millió forintot, míg a személyi kölcsönöknél közel 40 százalékkal nőtt, megközelítve a 1,5 millió forintot. A személyi kölcsönök többségét lakásfelújítás, illetve gépjármű-vásárlás céljából igényelték az ügyfelek.

Népszerűek a fix törlesztőrészletet kínáló konstrukciók, a folyósított új lakáshitelek 37 százaléka Fogyasztóbarát Lakáshitel, emellett az 5, illetve 10 évre fixált kamatozású hitelek aránya elérte a 83 százalékot.

A csok-ra is nagy igény mutatkozik, az érdeklődők fele hitelt is felvett. A márciusi változásokkal még könnyebb lesz csok-hoz jutni, ezért az érdeklődés fennmaradására számítanak.

Erősítés a kkv-szegmensben

A vállalati és pénzügyi intézményi szektor továbbra is kulcsfontosságú területe a Raiffeisen Banknak - mondta Kementzey Ferenc, a Raiffeisen vállalati és befektetési banki területekért felelős vezérigazgató-helyettese.

A piacnál gyorsabban nőtt 2017-ben a pénzintézet vállalati és a kkv hitelállománya, az MNB piaci hitelprogramjában tett vállalások sikeresen teljesültek.

Hangsúlyozta: két dolog történik most párhuzamosan, egy növekvő gazdaság és egy növekvő igény párosul egy jelentős banki hitelezési hajlandósággal – ez egy minden fél számára győztes helyzet. Jó időszak ez most a vállalati ügyfeleknek, mint ahogy jó időszaka van a hazai gazdaságnak is.

A kiváló ügyfélkapcsolatok megőrzése, és a hitelezési aktivitás növelése érdekében tavaly a bank átgondolta a KKV szektor részére nyújtott kiszolgálási modelljét. A Raiffeisen – az EXIM Bank egyik legnagyobb partnereként – a piacvezetők között van az exportfinanszírozás területén.

Technológiai megújulás

A következő időszakban a Raiffeisen jelentős erőforrásokat fordít a digitális szolgáltatások erősítésére, ennek eredménye várhatóan már az idén látható lesz. Az ügyfelek például megújult mobilalkalmazáson keresztül intézhetik napi pénzügyeiket. A digitális fejlesztések az RBI csoportba tartozó 14 országgal közösen folynak, részben fintech cégek bevonásával.

Random Capital
Hirdetés
Lakáshitel-kalkulátor
Hirdetés
Ezt olvasta már?

Csökkent a Burberry luxus ruházati cég forgalma »

4IG 709 (0,28 ) AKKO Invest 445 (0,11 ) ANY 1200 (0,84 ) APPENINN 388 (-1,02 ) AutoWallis 79 (0,90 ) DELTA 110 (3,38 ) EHEP 3430 (-1,72 ) GSPARK 3700 (-20,43 ) KULCSSOFT 1680 (-1,75 ) MASTERPLAST 608 (0,33 ) MOL 1997 (0,20 ) MTELEKOM 398 (-0,38 ) NUTEX 30 (-3,06 ) OPUS 277 (0,36 ) OTP 10660 (2,01 ) OTT1 212 (0,47 ) RABA 904 (-1,09 ) RICHTER 6950 (0,07 ) SET Group 70 (-0,14 ) TAKAREK 528 (0,38 ) WABERERS 770 (-3,02 )