Repülőjárat indul Budapest és Sanghaj között

| olvasási idő: kb. 1 perc

Június 7-étől közvetlen légi járat indul Budapest és Sanghaj között, a Shanghai Airlines gépei hetente háromszor közlekednek majd a két város között.

A Budapest Airport pénteki, MTI-hez eljuttatott közleménye szerint az Air China közvetlen Peking-Budapest járata után Sanghaj a második közvetlen ázsiai célállomás, amely a magyarországi utasok számára is elérhetővé válik. A Boeing 787-9-es repülőgéppel teljesített járatok hetente háromszor, szerdán, pénteken és vasárnap közlekednek majd. A gépek 285 férőhelyesek lesznek, de az utasok mellett 10 tonna árut is képesek szállítani. Sanghaj átszállási lehetőségeket is biztosít nemcsak sok más fontos kínai belföldi célállomás felé, hanem a Japánba, Dél-Koreába és más délkelet-ázsiai országokba utazók számára is, sőt akár Új-Zéland és Ausztrália felé is.

Kam Jandu, a Budapest Airport kereskedelmi igazgatója közölte, a piackutatások alapján évente legalább nyolcvanezren kívánnak utazni Sanghaj és Budapest között, akik érdeklődni fognak a járat iránt. Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter tavaly novemberben jelentette be, hogy közvetlen járat indul Budapest és Sanghaj között, amelyet a China Eastern Airlines üzemeltet majd. A menetrendi adatbázisok szerint az összeköttetést végül a cég egyik leányvállalata, a Shanghai Airlines repüli majd. A társaság a kínai hatóságoktól négy járat üzemeltetésére kért engedélyt, ebből végül hármat indítottak el.

Ezt olvasta már?

Nagy forgalomra számítanak a hosszú hétvégén »