Rossz volt a gyorsbecslés, lefelé módosítottak Japánban

| forrás:
MTI/Reuters
| olvasási idő: kb. 1 perc

Japán gazdasága gyengébb ütemben bővült a második negyedévben, mint azt az első gyorsbecslésben feltételezték, mivel az amerikai-kínai kereskedelmi háború következményeként a vállalatok visszafogták beruházásaikat.

A japán kormány hétfőn közzétett, második becslésen alapuló adatai szerint április-júniusban 0,3 százalékkal nőtt a bruttó hazai termék (GDP) az előző három hónaphoz képest, éves összevetésben pedig 1,3 százalékkal bővült a gazdaság, összhangban az elemzői várakozásokkal. Az augusztus 8-án nyilvánosságra hozott első becslés jóval kedvezőbb képest festett a japán gazdaságról, abban még 0,4 százalékos negyedéves és 1,8 százalékos éves szintű növekedés szerepelt. Az adatok lefelé való módosítása alapvetően arra vezethető vissza, hogy a tőkeberuházások a második becslés szerint mindössze 0,2 százalékkal nőttek az előző negyedévhez képest. Elemzők 0,7 százalékot vártak az első becslésben szereplő 1,5 százalékos növekedés után.

A háztartások fogyasztása, amely a GDP nagyjából 60 százalékát teszi ki, 0,6 százalékkal nőtt március-júniusban az első és a második becslés szerint is. A külkereskedelem viszont 0,3 százalékpontot vitt el a gazdasági növekedésből. A hazai fogyasztást visszavetheti, hogy a tervek szerint október 1-jén 8 százalékról 10 százalékra emelik az általános forgalmi adót. Kato Izuru, a Totan Research független japán kutatóintézet vezető közgazdásza arra figyelmeztetett, hogy a negyedik negyedévben már csökkenésre válthat a gazdaság. Hozzátette, hogy ha a recessziós várakozások felerősödnek, a japán jegybanknak még tovább kell csökkenteni a már így is negatív tartományban tartott irányadó betéti kamatot. A világgazdaság gyengülése és a kereskedelmi protekcionizmus is veszélyezteti a japán gazdaság növekedését, és növeli a nyomást a japán jegybankra, hogy fogadjon el további gazdaságélénkítő intézkedéseket szeptemberben esedékes ülésén. Kuroda Haruhiko, a központi bank elnöke a múlt héten jelezte, hogy a választási lehetőségek között szerepel a kamatok csökkentése is.

Hirdetés
Lakáshitel-kalkulátor
Hirdetés
Ezt olvasta már?

Kedvező gazdasági prognózisok jönnek »

4IG 824 (-4,19 ) AKKO Invest 28800 (1,41 ) ANY 1320 (-0,38 ) APPENINN 422 (-2,09 ) AutoWallis 103 (-0,48 ) BIF 302 (-1,95 ) CIGPANNONIA 263 (-2,23 ) CyBERG 1600 (-5,88 ) ENEFI 436 (1,16 ) FORRAS/OE 1550 (-8,28 ) FUTURAQUA 100 (-2,91 ) GSPARK 4650 (1,97 ) MOL 2864 (-0,35 ) MTELEKOM 442 (-0,67 ) NUTEX 29 (2,44 ) OPUS 329 (-5,30 ) OTP 13070 (1,08 ) OTT1 254 (-2,87 ) PANNERGY 744 (1,09 ) RABA 1100 (-0,90 ) RICHTER 4810 (-0,21 ) SET Group 111 (-2,63 ) TAKAREK 570 (-1,04 ) WABERERS 1370 (-1,08 ) ZWACK 17150 (-0,29 )