Schulz elmarasztalta Merkelt menekültügyben

| forrás:
mti
| olvasási idő: kb. 2 perc

Martin Schulz német szociáldemokrata (SPD) kancellárjelölt szerint Angela Merkel német kancellár "áradatot" idézett elő 2015-ben azzal, hogy beengedte Németországba a Magyarországon várakozó menekülteket.

Bírálat

Martin Schulz az ARD német országos köztelevízió vasárnap késő esti híradójában sugárzott interjúban Angela Merkelt bírálva aláhúzta, hogy a kancellár az európai partnerekkel folytatott egyeztetés nélkül döntött a Magyarországon várakozó emberek beengedéséről.
Mint mondta, nem akar szemrehányást tenni Angela Merkelnek, mert jót akart, de a migrációs válságot még mindig nem sikerült leküzdeni.

Aláhúzta, hogy nem kampánycélból, nem a szeptemberi szövetségi parlamenti (Bundestag-) választások miatt veszi elő a 2015-ben történtek ügyét, hanem azért, mert ismét "drámai" helyzet következhet be, Olaszországot összeomlással fenyegeti a Földközi-tengeren Észak-Afrikából érkező menekültek tömege, és így megismétlődhetnek a két évvel ezelőtti folyamatok, ezért lépni kell.

"Teljesen világos, hogy még egyszer nem tudnánk megbirkózni olyan helyzettel, amely 2015-ben kialakult, politikailag sem" - mondta a szociáldemokrata politikus. Szerinte a válság megoldásához a bevándorlás egységes, uniós szintű szabályozására van szükség, hogy a "reménytelenség rendszerét" felváltsa az EU-ba való "méltányos bejutás reményének rendszere".

Tervek

Az SPD eddig is ezt akarta elérni, de törekvéseit meggátolta a koalíciós partner, a Merkel vezette CDU/CSU jobbközép pártszövetség. A válság megoldásához a menekültek tagállamok közötti "igazságos" elosztásáról is gondoskodni kell - tette hozzá Martin Schulz, hangsúlyozva: elfogadhatatlan, hogy a "finanszírozásban szolidaritás van Európában, de a menekültkérdés megoldásában nincsen".

Arról is gondoskodni kell, hogy az elutasított menedékkérők visszatérjenek hazájukba, a menekülésre késztető okok megszüntetéséhez pedig "teljesen új" gazdasági együttműködést kell kezdeni Afrikával, és csökkenteni kell a hadiipari exportot - mondta a szociáldemokraták kancellárjelöltje.

Újabb elmarasztalás

Kiemelte: fontosnak tartja, hogy a kormányfői tisztségre pályázó politikusként ismertesse a választókkal, miként kívánja megoldani a migrációs válságot, egyben bírálta Angela Merkelt, amiért "nem mondja meg, hogy mit akar tenni".

A CDU/CSU részéről élesen bírálták Martin Schulzot. Az SPD-s kancellárjelölt kijelentései "teljesen hiteltelenek és komolytalanok", hiszen pártja a menedékkérők beáramlásának korlátozását célzó "valamennyi intézkedést elutasította és vehemensen gátolta" - mondta Andreas Scheuer, a CSU főtitkára a Passauer Neue Presse című lapnak.

Szeptember 24-én választás

A CDU/CS Bundestag-frakciójának belügyi szakszóvivője, Stephan Mayer hozzátette, hogy Martin Schulz főleg a választási kampány miatt figyelmeztet újabb menekülthullámra, és inkább azzal kellene foglalkoznia, hogy pártja ne gátolja, hanem támogassa a Bundesratban - a törvényhozás tartományi kormányokat képviselő kamarájában -, hogy a biztonságos származási országok közé sorolják az észak-afrikai Marokkót, Tunéziát és Algériát.

A Bundestag-választást szeptember 24-én tartják. A legutóbbi felmérések szerint a CDU/CSU a szavazatok 38-40 százalékát gyűjtheti össze, megközelítve az előző, 2013-ban tartott választáson elért 41,5 százalékot. Az SPD a második helyen áll, 22-25 százalék körül, elmaradva a 2013-ban elért 25,7 százaléktól.

Random Capital
Hirdetés
Lakáshitel-kalkulátor
Hirdetés
Ezt olvasta már?

Laza monetáris politika fenntartásáról döntöttek a japánok »

4IG 600 (0,50 ) AKKO Invest 448 (-0,33 ) ALTEO 724 (-0,55 ) ANY 1200 (-0,83 ) APPENINN 346 (-0,14 ) AutoWallis 87 (-0,46 ) BIF 288 (-3,68 ) CIGPANNONIA 341 (-0,87 ) CyBERG 1000 (-3,85 ) DELTA 92 (-0,33 ) DM-KER 44 (0,23 ) EHEP 2180 (-0,46 ) FORRAS/OE 1150 (0,88 ) FUTURAQUA 73 (2,10 ) GSPARK 3150 (0,32 ) Gloster 2349 (-6,00 ) MASTERPLAST 630 (0,96 ) MOL 1722 (0,29 ) MTELEKOM 368 (-0,14 ) NORDTELEKOM 28 (-1,79 ) NUTEX 26 (0,78 ) OPUS 229 (-1,29 ) OTP 10260 (-1,25 ) OTT1 175 (0,23 ) PANNERGY 604 (-0,98 ) RICHTER 6835 (0,89 ) SET Group 71 (0,43 ) WABERERS 1045 (-0,48 ) ZWACK 16400 (-0,61 )