Segírik a kalocsai paprikatermesztőket

| forrás:
mti
| olvasási idő: kb. 1 perc

Számíthatnak a magyar kormány segítségére a kalocsai fűszerpaprika termelők, a feldolgozásban, az értékesítésben valamint paprika piaci szerepének javításában és növelésében is támogatják őket - mondta az agrárminiszter a XXX. Kalocsai Paprikafesztivál megnyitóján pénteken.

Nagy István emlékeztetett: érzékelve a paprikatermesztés nehézségeit, tavasszal Kalocsán egyeztettek a termelőkkel, hogy feltárják a lehetőségeket, amelyek révén a fűszerpaprika újra betöltheti a méltán kivívott helyét és szerepét a világban. Bálint József (független) Kalocsa polgármestere a megnyitón úgy fogalmazott, hogy a paprikatermelők nap mint nap megküzdenek az eredményekért, ezért nagyon bízik benne, hogy a magyar kormány segítségével újra fellendülhet az ágazat. Nagy István hangsúlyozta, Kalocsa fogalom, hiszen kevés olyan város van, ahol két hungarikum is található, és ezek is igazolják, hogy mekkora értékek vannak a településen.

A miniszter szerint a kalocsai népművészet, az írás, hímzés és pingálás, valamint a helyi fűszerpaprika-őrlemény olyan nemes örökség, amelyre lehet építeni. Font Sándor (Fidesz-KDNP), a térség országgyűlési képviselője emlékeztetett: Bolvári Andrásné pingáló a közelmúltban Népművészet Mestere címet kapott. Ez is azt mutatja, hogy a kalocsai népművészetet mint hungarikumot nemcsak őrzik a térségben, de a legmagasabb szinten művelik is. A kétnapos harmincadik Kalocsai Paprikafesztiválon megrendezik a XXIII. kalocsai paprikás ételek főzőversenyét és a VI. szürke marha pörköltfőző versenyt. A fesztiválon zenei programokat három színpadon kínálnak, több helyszínen tartanak iparművészeti és folklórbemutatókat. Az idén a korábbinál nagyobb teret kap a város szerbiai testvértelepülése, Kúla.

Hirdetés
Lakáshitel-kalkulátor
Hirdetés
4IG 568 (-0,18 ) AKKO Invest 454 (1,34 ) ALTEO 832 (-0,95 ) ANY 1350 (-0,74 ) APPENINN 350 (4,48 ) AutoWallis 98 (6,06 ) BIF 306 (-1,92 ) CIGPANNONIA 177 (1,72 ) CyBERG 1300 (-12,75 ) DM-KER 4500 (18,42 ) Duna House A 3650 (-3,95 ) EHEP 6600 (-4,35 ) ELMU 33600 (-0,59 ) EMASZ 30800 (-0,65 ) ENEFI 363 (-1,36 ) ESTMEDIA 103 (15,31 ) FORRAS/T 1640 (-14,58 ) FUTURAQUA 93 (-2,00 ) GSPARK 5060 (-0,78 ) KPACK 16700 (2,45 ) KULCSSOFT 2200 (-5,17 ) MASTERPLAST 732 (-1,08 ) MOL 2522 (1,37 ) MTELEKOM 425 (0,83 ) NORDTELEKOM 42 (4,48 ) NUTEX 33 (5,50 ) OPUS 262 (4,38 ) OTP 14600 (0,62 ) OTT1 186 (-1,59 ) PANNERGY 708 (-1,94 ) RABA 1090 (1,87 ) RICHTER 6765 (1,65 ) TAKAREK 474 (-1,25 ) WABERERS 1030 (-1,90 )