Soványodott Csehországban tavaly a GDP

| forrás:
mti
| olvasási idő: kb. 1 perc

Tavaly éves összehasonlításban 2,4 százalékra mérséklődött a gazdasági növekedés Csehországban az egy évvel korábbi 2,8 százalékról - közölte előzetes becslése alapján a Cseh Statisztikai Hivatal (CSÚ) pénteken.

A tavaly negyedik negyedéves növekedés, 1,7 százalék, szintén alacsonyabb volt a harmadik negyedévi 2,5 százalékosnál. Az adat elmarad az elemzők várakozásától, akik többsége magasabb, 2,5 százalékos növekedést várt a negyedik negyedévre is. Legutóbb 2016-ban volt ilyen alacsony, 2,4 százalékos a gazdasági növekedés Csehországban. Ennek ellenére a cseh GDP továbbra is gyorsabban erősödik, mint az Európai Unió átlaga - jegyezte meg Vladimír Kermiet, a CSÚ igazgatója a sajtóértekezleten. A tavalyi gazdasági növekedés motorját továbbra is a háztartások fogyasztási kiadása és a cseh termékek iránti külföldi kereslet képezte. Fontos tényező, hogy tavaly is emelkedtek a beruházások és a munkavállalók száma éves szinten 0,7 százalékkal emelkedett. Jól ment 2019-ben a kereskedelemnek, a közlekedésnek, a vendéglátóiparnak és a számítógépes, kommunikációs tevékenységeknek.

Hirdetés
Lakáshitel-kalkulátor
Hirdetés
Ezt olvasta már?

Jobban teljesített az euróövezeti gazdaság »