Stratégiai jelentőségű Záhony fejlesztése

| forrás:
mti
| olvasási idő: kb. 1 perc

A kormány stratégiai jelentőségű feladatként kezeli Záhony térségének ipari és logisztikai fejlesztését, ezért csaknem 4 milliárd forintot biztosít erre a célra - mondta az Innovációs és Technológiai Minisztérium gazdaságstartégiáért és szabályozásért felelős államtitkára pénteken Budapesten sajtótájékoztatón.

György László hozzátette, Záhony stratégiai jelentőségét az adja, hogy a település belépési pontként szolgál Magyarországra és ezáltal az Európai Unióba is, hiszen itt kell átállni a vasúti közlekedésben széles nyomtávról keskeny nyomtávra, ami egyet jelent az ide érkező áruk átpakolásával. Az államtitkár szerint ha az ide tervezett fejlesztés kiegészül a Budapest - Belgrád gyorsvasúttal, és Budapestről Belgrádon keresztül egészen Pireuszig megoldható lesz a gyors áruszállítás, akkor 7 nappal rövidülhet a Kelet-Ázsia és Európa közti áruszállítás. György László szerint a projekt másik fontos pozitívuma, hogy segítheti a Kína és Magyarország között már 70 éve fennálló diplomáciai kapcsolatok elmélyülését. Homolya Róbert, a MÁV Zrt. elnök vezérigazgatója elmondta, a mostani fejlesztés arra szolgál, hogy a Kínából Oroszországon keresztül érkező áru Záhonynál lépjen be Magyarországra és innen haladjon tovább Nyugat-Európa felé. Közölte, ez a csaknem 4 milliárd forintos forrás a Záhonyba tervezett fejlesztés előkészítését segíti, a cél a térség legversenyképesebb logisztikai szolgáltatásának megvalósítása. Horváth László, az L.A.C. Holding Zrt. elnök-vezérigazgatója az MTI-nek elmondta, hogy a Záhony térség ipari és logisztikai fejlesztéséért konzorciumi formában dolgozik együtt az L.A.C. Holding Zrt., a MÁV-REC Kft. - amelynek 49 százaléka a MÁV Zrt., 51 százaléka pedig az L.A.C. Holding Zrt. tulajdonában van - és egy kínai partner vállalat. A Záhonyba tervezett beruházás most van az előkészítés szakaszában, a kormány által biztosított csaknem 4 milliárd forintos forrás egyebek mellett a szükséges infrastruktúra és technológia megtervezését, valamint a térségben épülő ipari park infrastruktúrájának a kialakítását fedezi. A tervek szerint Záhonyban olyan konténer terminált építenek, amely fogadni tudja a keletről, elsősorban Kínából érkező óriási mennyiségű árut. A mennyiségi növekedést mutatja, hogy most a Záhonyba érkező konténerek száma éves szinten nem éri el az ezret, a fejlesztés célja, hogy 10 év múlva naponta érkezzen ezer konténer Záhonyba. A teljes beruházás értéke Horváth László szerint 100 milliárd forint, amelyben a logisztikai mellett az ipari fejlesztések is helyet kapnak, a térségben épülő ipari park iránt már 30 cég érdeklődött. György László államtitkár a sajtótájékoztató végén adta át a MÁV-REC Kft. vezérigazgatójának a támogató okiratot.

Random Capital
Hirdetés
Lakáshitel-kalkulátor
Hirdetés
Ezt olvasta már?

Változást hozott a vírus a cégek életében »

4IG 626 (2,62 ) ANY 1215 (0,83 ) APPENINN 347 (2,06 ) CyBERG 870 (2,35 ) DELTA 94 (0,43 ) EHEP 1985 (3,66 ) FUTURAQUA 72 (-3,25 ) GSPARK 3210 (1,90 ) KULCSSOFT 1625 (0,31 ) MOL 1850 (0,54 ) MTELEKOM 383 (0,66 ) NUTEX 30 (2,07 ) OPUS 265 (3,92 ) OTP 10600 (1,63 ) OTT1 174 (0,46 ) PANNERGY 656 (6,84 ) RICHTER 7005 (-2,03 ) TAKAREK 493 (3,57 ) WABERERS 1130 (2,73 )