Szingapúr mutatja az utat Magyarországnak?

| forrás:
mti
| olvasási idő: kb. 2 perc

Szingapúr sikertörténete biztatás Magyarországnak - mondta Orbán Viktor kormányfő kedden Szingapúrban, a Li Hszien Lung szingapúri miniszterelnökkel folytatott tárgyalása után tartott közös sajtótájékoztatón.

Orbán Viktor úgy fogalmazott: Magyarországnak nincs komoly nyersanyagkészlete és természetes erőforrása sem, ami azt jelenti, hogy "az lesz belőlünk, amire a munkánk és a szellemi képességeink alapján jutni tudunk". Hozzátette: Szingapúr is ebből csinált csodát, "az emberi erőforrásból, az emberi szellemből és az innovációból".

Nem a másolás a megoldás

"Mi úgy tartjuk számon Szingapúrt, mint amely nem másolt más formulát, hanem sajátot gondolt ki" - mondta a miniszterelnök, imponálónak nevezve és úgy értékelve ezt, hogy a modern világban lehet sikeresnek lenni "saját formulával" is.

Orbán Viktor szerint több olyan terület is van, ahol a két ország közötti gazdasági együttműködésben az eddig kihasználtnál több lehetőség van.

Összekapcsolódik az országok gazdasága

Jelezte, Szingapúrnak nagyobb a beruházási kapacitása, mint amit eddig megmutatott belőle, noha már most is van néhány "tiszteletreméltó" befektetése Magyarországon. Bátorította azonban a szingapúri cégeket, hogy jöjjenek nagyobb számban.

Ezzel párhuzamosan Magyarország is szeretne nagyobb arányban részt venni a szingapúri gazdasági sikerekben - mondta a kormányfő, a partnerség lehetséges területei között említve a vízipart, a mezőgazdaságot, az IT-szektort és a gyógyszeripart.

Arról is beszélt, hogy kormánya nagyra értékeli Szingapúr stabilitását, mert álláspontja szerint azoké az országoké a jövő, amelyek hosszabb távon is stabilak lesznek politikában és gazdaságban egyaránt. Európában is ez a legnagyobb kihívás - tette hozzá Orbán Viktor.

Kitárult a kapu

Li Hszien Lung szingapúri miniszterelnök arról beszélt, hogy Magyarország kiváló kapu Szingapúrnak az Európai Unióba, és országa szeretne hasonló kapuként szolgálni Magyarországnak a Délkelet-ázsiai Nemzetek Szövetségének (ASEAN) közössége felé.

A Miniszterelnöki Sajtóiroda által közreadott képen Orbán Viktor miniszterelnök (középen, b) és Li Hszien Lung szingapúri miniszterelnök találkozója az elnöki palotában Szingapúrban 2017. szeptember 26-án. Balra Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter, Seszták Miklós nemzeti fejlesztési miniszter, Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter és Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter (b-j). MTI Fotó: Miniszterelnöki Sajtóiroda / Szecsődi Balázs

Kiemelte a magyar-szingapúri kétoldalú kereskedelem folyamatos növekedését, és elmondta azt is: mindkét kormány támogatásáról biztosítja a Szingapúr és az EU közötti szabadkereskedelmi megállapodást.

Li Hszien Lung reményét fejezte ki, hogy a keddi találkozón aláírt magyar-szingapúri egyezmények tovább erősítik a két ország közötti együttműködést.

Három a magyar igazság

A két miniszterelnök jelenlétében három kormányközi dokumentumot írt alá a magyar és a szingapúri fél. Seszták Miklós nemzeti fejlesztési miniszter légügyi, Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter oktatási egyezményt kötött, Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter pedig élelmiszer-biztonsági megállapodást írt alá.

Az Orbán Viktor vezette magyar politikai-üzleti delegáció Vietnamból érkezett Szingapúrba hivatalos látogatásra. Az elnöki palotánál katonai tiszteletadással fogadták a kormányfőt, aki a miniszterelnöki tárgyalás előtt találkozott Halimah Yacob szingapúri államfővel is, szerdán pedig - délkelet-ázsiai látogatásának utolsó napján - magyar-szingapúri üzleti fórumon vesz részt.

Random Capital
Hirdetés
Lakáshitel-kalkulátor
Hirdetés
Ezt olvasta már?

2021 októberétől érkezhet gáz Szerbia felől »

4IG 607 (-1,30 ) AKKO Invest 453 (-1,31 ) ALTEO 734 (-2,13 ) ANY 1215 (-1,22 ) APPENINN 345 (0,88 ) AutoWallis 79 (1,28 ) CIGPANNONIA 202 (6,32 ) CyBERG 1200 (0,84 ) DELTA 99 (3,12 ) Duna House A 3200 (1,91 ) EHEP 2440 (-1,61 ) FORRAS/OE 1090 (4,81 ) FUTURAQUA 69 (1,63 ) Gloster 2450 (-1,21 ) KULCSSOFT 1485 (-1,00 ) MASTERPLAST 594 (-1,66 ) MOL 1797 (-2,02 ) MTELEKOM 385 (0,79 ) NORDTELEKOM 29 (-0,34 ) NUTEX 29 (-2,52 ) OPUS 247 (-0,40 ) ORMESTER 11500 (-4,96 ) OTP 10890 (1,21 ) OTT1 195 (-1,52 ) RICHTER 6620 (-1,19 ) SET Group 71 (1,29 ) TAKAREK 475 (-2,26 ) WABERERS 870 (-0,23 ) ZWACK 16650 (-0,30 )