Szlovákia tudomásul veszi a kvótaper ítéletét

| forrás:
mti
| olvasási idő: kb. 1 perc

A szlovák kormány tudomásul veszi, tiszteletben tartja, részleteiben áttanulmányozza az Európai Bíróság ítéletét, s ezt követően foglal állást - közölte Miroslav Lajcák szlovák külügyminiszter szerdán Pozsonyban a bíróságnak a menedékkérők tagállamok közötti elosztását előíró uniós mechanizmus ellen benyújtott magyar és szlovák kereset ügyében hozott elutasító döntésére reagálva.

A szlovák diplomácia vezetője kijelentette: a kvótaperben hozott döntésből Szlovákia számára semmilyen szankció és semmilyen új kötelezettség nem keletkezik, ugyanakkor elképzelhetetlennek nevezte, hogy Pozsony ne fogadná el a luxemburgi bíróság döntését.

Miroslav Lajcák megismételte a pozsonyi kormány korábban többször hangoztatott álláspontját a kvóták működésképtelenségéről, majd hozzáfűzte: a további lépésekről a kormánynak kell döntést hoznia.

"A kvótákkal kapcsolatos álláspontunk olyan politikai álláspont, amelyben osztozik az egész politikai színtér, és a lakosság is támogatja. Ráadásul az elmúlt két év választ adott arra a kérdésre is, hogy működnek-e a kvóták vagy sem" - idézte a szlovák külügyminiszter szavait a TASR szlovák közszolgálati hírügynökség.

Fico később nyilatkozott

Szlovákia tiszteletben tartja az Európai Bíróság kvótaügyben hozott döntését, de a kormány nem változtat eddigi álláspontján, és tovább munkálkodik majd azon, hogy a tőle elvárt szolidaritás ne a migránsok kényszerű befogadásában öltsön testet - jelentette ki Robert Fico szlovák miniszterelnök szerdán.

A szlovák kormányfő elmondta: a luxembourgi bíróság döntése "nem hozott új minőséget" a kvóták megítélésébe, csak azt mutatta meg, hogy a bíróság másképpen látja azt a döntéshozatali mechanizmust, amelyet Szlovákia a most elutasított keresetben megtámadott.

Hangsúlyozta: a bírósági döntés semmit nem változtat a kormánynak a kvótákkal és a migránsokkal kapcsolatos politikai álláspontján. Szlovákia továbbra is elutasítja a kötelező kvóták rendszerét - szögezte le. Megjegyezte: a bíróság döntése alapján a kötelező kvótákról hozott döntés érvényben marad, de szeptember 26-án lejár.

Ma hoztak ítéletet

Elutasította az Európai Bíróság a menedékkérők tagállamok közötti elosztását szolgáló uniós mechanizmus ellen benyújtott magyar és szlovák keresetet - ismertette szerdai ítéletét a luxembourgi székhelyű bírói testület.

"A bíróság teljes egészében elutasítja a Szlovákia és Magyarország által előterjesztett kereseteket" - írták a tizenöt fős nagytanács által meghozott ítéletet részletező közleményben, hozzátéve, hogy a kvóták "hatékonyan és arányosan" hozzájárulnak Görögország és Olaszország terheinek csökkentéséhez, ezért alkalmasak a kitűzött célok elérésére.

Budapest és Pozsony 2015 decemberében fordult az Európai Bírósághoz a 120 ezer menedékkérő áthelyezését célzó, kötelező jellegű mechanizmus ügyében, amelyet az uniós belügyminiszterek minősített többségi szavazással, mások mellett Magyarország és Szlovákia ellenkezése dacára fogadtak el 2015 őszén.

Random Capital
Hirdetés
Lakáshitel-kalkulátor
Hirdetés
4IG 617 (1,82 ) AKKO Invest 417 (0,12 ) ANY 1155 (-0,43 ) APPENINN 338 (0,45 ) AutoWallis 82 (1,86 ) CIGPANNONIA 284 (1,07 ) DELTA 81 (0,62 ) Gloster 2580 (-0,77 ) MOL 1638 (0,18 ) MTELEKOM 365 (-0,54 ) Megakran 4 (-11,11 ) NUTEX 25 (0,61 ) OPUS 234 (1,52 ) OTP 9335 (2,02 ) OTT1 165 (-0,60 ) PANNERGY 678 (0,30 ) RABA 796 (1,79 ) RICHTER 6650 (2,31 ) SET Group 58 (0,70 ) TAKAREK 430 (1,42 ) WABERERS 1200 (4,35 )