Tájékozótlanság miatt veszhetnek el az innovációk

| forrás:
mti
| olvasási idő: kb. 1 perc

Nem is tudatosul a legtöbb magyar kis- és középvállalkozásban, ha kutatás-fejlesztési, innovációs munkát végeznek, az még kevésbé, hogy ez szellemi tulajdon, ezért hatalmas piaci értéket is képviselhet. Márpedig ha a tulajdonos nem lép időben, a levédetlen szellemi tulajdonból gyakran más gazdagszik meg - hívta fel a figyelmet Pomázi Gyula, a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatalának elnöke a Magyar Nemzetnek adott interjúban.

A lap pénteki számában elmondta: elsődleges szempont, hogy a Magyarországon született tudást támogassák úgy, hogy gazdaságélénkítő szerepet tölthessen be. Ehhez szolgáltató hivatalként kell fellépniük, mégpedig a lehető legnagyobb mértékben digitális megoldásokkal támogatva a hatósági munkát. Segíteniük kell a kutatással, fejlesztéssel és innovációval foglalkozókat a gyártás és a hasznosítás, a kereskedelem területén is. Pomázi Gyula jelezte a szellemi tulajdon rendkívüli versenyelőnyt jelent, mert óriási érték.

Akik nem védetik le, egyértelműen versenyhátrányba kerülnek, más ellopja, és meggazdagszik belőle. Kifejtette, hogy a világjárvány nyomán a kutatás-fejlesztés-innováció területén érezhető átalakulás, több az orvosi műszerre és az azokhoz kapcsolódó anyag- és gyártástechnológiákra, a gyógyszerekre és terápiákra, a vakcinát érintő eljárásokra és a védőfelszerelésekre vonatkozó szabadalmi beadvány. A tőkepiac is elmozdult e területek felé, elképesztő mennyiségű forrást rendeztek át az elmúlt pár hónapban ezekre a projektekre.

A hivatal vezetője elmondta: természetes igény, hogy egy innovatív, magyar fejlesztésű lélegeztetőgépet már holnaptól használni lehessen. A párhuzamosan futó eljárások biztosítják, hogy már a prototípus létrejötte után el lehet kezdeni gondolkodni a nagy szériás gyártás mikéntjén, illetve azon, hogyan juthatnak el a berendezések a lehető leggyorsabban a kórházakba. Eközben pedig a hatóság dolgozik a szabadalmi és az oltalmi jogokon, de ez nem hátráltatja a gyártás és a használatbavétel lehetőségét. A feltaláló is biztonságban érezheti magát, mert a szabadalmazási folyamat indulásával egy időben máris létrejön a jogi védelme.

Random Capital
Hirdetés
Lakáshitel-kalkulátor
Hirdetés
Ezt olvasta már?

150 milliárd forint jut turisztikai fejlesztésekre »

4IG 707 (2,02 ) AKKO Invest 445 (0,23 ) ALTEO 786 (0,77 ) ANY 1195 (-0,83 ) APPENINN 381 (0,79 ) AutoWallis 78 (-2,75 ) CIGPANNONIA 188 (1,62 ) CyBERG 1030 (0,98 ) DELTA 104 (-0,19 ) EHEP 3430 (1,48 ) ENEFI 340 (-0,87 ) FORRAS/OE 1200 (6,19 ) FUTURAQUA 75 (-0,79 ) GSPARK 3480 (-3,06 ) MASTERPLAST 630 (2,27 ) MOL 1953 (-0,86 ) MTELEKOM 398 (1,15 ) NORDTELEKOM 31 (-1,29 ) NUTEX 30 (-1,48 ) OPUS 278 (4,91 ) ORMESTER 12200 (-2,40 ) OTP 10760 (3,76 ) RABA 910 (-0,66 ) RICHTER 6725 (-1,25 ) TAKAREK 538 (2,28 ) WABERERS 806 (2,03 ) ZWACK 17350 (2,06 )