Tartás mellett döntött a jegybank

| forrás:
mti/TF-információ
| olvasási idő: kb. 2 perc

Változatlanul, 1,35 százalékon hagyta a jegybanki alapkamatot a Magyar Nemzeti Bank (MNB) Monetáris Tanácsa keddi ülésén. A döntés megfelel az elemzői várakozásoknak.

A keddi döntéssel az alapkamat már az ötödik egymást követő hónapban maradt rekord alacsony szinten, 1,35 százalékon. Matolcsy György MNB-elnök a júliusi kamatdöntő ülés után jelentette be, hogy véget ért az alapkamat-csökkentési ciklus. Akkor azt is mondta, hogy a jegybank a következő években hosszan tartó, laza monetáris politikára rendezkedik be. A monetáris tanács tagjai a legutóbbi, november 17-i kamatdöntő ülésen egyhangúlag szavaztak az alapkamat szinten tartására.

Hogyan alakult az alapkamat?

November 25-én Virág Barnabás, a jegybank ügyvezetője a Reuters kérdésére úgy fogalmazott, hogy a Magyar Nemzeti Bank Monetáris Tanácsa "finomhangolhatja" monetáris politikai eszköztárát, mivel a lefelé mutató inflációs és növekedési kilátások lehetőséget adnak a további lazításra. Elsősorban a jegybank önfinanszírozási programját érintheti a módosítás, ezen belül is a hozamgörbe hosszú lejáratait célozhatja a jegybank. Ennél konkrétabb információt majd három órakor ismerhetünk meg, amikor az MNB inflációs és GDP előrejelzését is közli - írja kommentárjában Kiss Mónika, az Equilor vezető elemzője.

Forrás: Bloomberg, Equilor

2015 szeptemberében már lefelé módosította előrejelzését a jegybank, az infláció tekintetében 2015-ben 0,0% a most érvényes várakozás a korábbi 0,3% helyett, 2016-ra pedig 1,9% a korábbi 2,4% helyett. Vágtak a GDP kilátásokon is már három hónappal ezelőtt: 2015 3,2%-ot prognosztizáltak a korábbi 3,3% helyett, de 2016-ra változatlan maradt az előrejelzett 2,5%-os növekedési ütem. Hasonló mértékű lépésre számítunk most is a jegybanktól. Ez azt jelenti, hogy az infláció idén és jövőre is elmarad a 3 százalékos középtávú céltól, és legfeljebb az előrejelzési horizont végén kerülhet annak közelébe. A rekord alacsony nyersaanyagárak mellett az MNB számára a belső kereslet élénkítése és a hitelezés beindítása elsődleges fontosságú.  

A délután háromra várt intézkedések előfutáraként ma délelőtt az MNB új rendelkezésében az anticiklikus tőkepufferráta mértékét január 1-től 0 százalékban határozta meg. A testület közölte, hogy a rátában a következő 1 éves időhorizonton nem várható változás. Ez a ráta a CET1-ből kerül képzésre és csak a nagy bankokat terheli.Véleményünk szerint ezzel a rendelkezéssel az MNB szándéka, hogy támogassa a hitelezést, anélkül, hogy a bankközi folyamatokba újra beavatkozna vagy a forint árfolyamát lényegesen befolyásolná.

Forrás: Bloomberg, Equilor

Mindeközben tovább csökkent a külföldiek kezében levő magyar állampapír-állomány, az elmúlt hónapok állampapír-piaci mozgásait elsősorban az önfinanszírozási program megvalósítási lépései határozták meg. Mivel a december 3-án bejelentett EKB lazítási programja nem hozta a várakozást, az állampapír-hozamok megkezdték a felkészülést a Fed holnapi kamatdöntő ülésére, decemberben újabb hozamemelkedést láttunk. A bizonytalanságot tovább növelik a tovább zuhanó olajárak és vállalati nem befektetési kategóriájú kötvények piacának gyengesége.

Forrás: Bloomberg, Equilor

A bejelentendő nem konvencionális lazítási eszközök közép és hosszútávon valószínűleg gyengítik majd a forintot. Várakozásaink szerint 2016-ban a 320 feletti régiókban mozog majd a forint, de rövid távon inkább a szokásos "év vége hatás" és a gyengülő dollár határozza meg a kereskedési sávot 320 alatt.

Hirdetés
Lakáshitel-kalkulátor
Hirdetés
Ezt olvasta már?

Újabb céget függesztett fel az MNB »

4IG 664 (-1,34 ) AKKO Invest 426 (0,47 ) ALTEO 888 (0,23 ) ANY 1400 (-0,36 ) APPENINN 366 (1,67 ) CIGPANNONIA 183 (0,33 ) CyBERG 1740 (1,75 ) ENEFI 371 (-1,85 ) ESTMEDIA 135 (-0,74 ) FUTURAQUA 107 (-1,11 ) GSPARK 5060 (-0,78 ) KULCSSOFT 2920 (3,55 ) MASTERPLAST 752 (-1,57 ) MOL 2710 (-0,44 ) MTELEKOM 455 (-0,33 ) NORDTELEKOM 52 (0,58 ) NUTEX 45 (-0,22 ) OPUS 299 (6,19 ) ORMESTER 11400 (1,79 ) OTP 14740 (-1,34 ) OTT1 236 (2,17 ) PANNERGY 730 (-0,54 ) RICHTER 6580 (-0,45 ) TAKAREK 510 (-0,78 ) WABERERS 1080 (-0,46 ) ZWACK 17550 (-0,28 )