Termeléscsökkenéstől tart a német vegyipar

| forrás:
mti
| olvasási idő: kb. 1 perc

A német vegyiparra eddig még nem volt számottevő hatással a kínai koronavírus-fertőzés, a járványügyi korlátozások elhúzódásával azonban a német vegyipari vállalatok ágazati képviseleti szervezete, VCI igazgatója szerint már a tőkejavakat és alapanyagokat gyártó iparágak is hátrányos következményekkel számolhatnak.

"A koronavírus-fertőzés minden egyes napjával növekszik a hátrányos világgazdasági következmények kockázata" - jelentette ki a VCI (Verband der Chemischen Industrie e.V.) ügyvezető igazgatója Wolfgang Große Entrup. Véleménye szerint ha tovább elhúzódik a helyzet, akkor annak "már az első negyedéven is túlmutató következményei lehetnek".

Ebben az esetben már a tőkejavakat gyártó iparágakat és az erősen exportorientált német feldolgozóiparon belül a vegyipart hátrányosan érintheti dolog. Elmondása szerint a 462 ezer alkalmazottat foglalkoztató és tavaly 193 milliárd eurós forgalmat bonyolító német vegyipart egyelőre "alig érintette" a kínai koronavírus-fertőzés. A német vegyipari vállalatok kínai üzemei azonban már csökkentették termelésüket, mivel a hozzáadottérték-előállító láncban bekövetkezett leállások miatt lecsökkent a kínai belföldi alapanyag-kereslet.

Kína amellett, hogy az egyik legnagyobb felvevőpiaca a német vegyipari és gyógyszeripari ágazatnak, a cégek termeléséből is jócskán kiveszi a részét. Az ágazat egyik legnagyobbika, a BASF például Nankingban rendelkezik egy nagy termelőüzemmel és 9,2 milliárd eurós beruházással épít egy újabb üzemet a dél-kínai Csancsiang (Zhanjiang) városban. 

Hirdetés
Lakáshitel-kalkulátor
Hirdetés
Ezt olvasta már?

Kínában újrakezdték a termelést »