-->

Több diák dolgozhat az év hátralévő részében

| forrás:
mti
| olvasási idő: kb. 1 perc

Az idén nagyjából 120 ezer diák dolgozott, ez a múlt évhez képest 30 százalékos visszaesés a Magyarországi Diákvállalkozások Országos Érdekképviseleti Szövetségének (DiákÉSZ) adatai szerint. Az év utolsó heteiben több diák számára lesz munka, a nyár után a karácsony ugyanis a második legerősebb időszak a diákfoglalkoztatásban, az egész éves igény közel 20 százalékát adja - olvasható a Világgazdaság pénteki számában.

A járvány miatt az idén a turizmus és vendéglátás helyett a fizikai munkára, logisztikára, valamint a home office-ban végezhető munkákra tevődött át a hangsúly a diákfoglalkoztatásban. A lap által megkérdezett diákszövetkezetek szerint az online oktatásra átállással a diákoknak rugalmasabb az időbeosztásuk, könnyebben vállalnak nagyobb óraszámot is, ugyanakkor a kollégiumok bezárása miatt sok diák nem tud dolgozni, mert haza kellett költöznie.

A népszerűbb szektorokban, például a kereskedelemben többen szeretnének dolgozni, mint amekkora az igény, ugyanakkor a termelésben a jelentkezőknél több diákot is tudnának foglalkoztatni. Az egyszerű, alkalmi munkákból most nagy a választék, de a gyakornokok felvételével megfontoltabbak a cégek. Felismerték ugyanakkor, hogy a diákmunka rendkívül rugalmas foglalkoztatási forma, így egyre többen élnek ezzel a lehetőséggel. Az órabérekben nincs nagy változás, 1200-1500 forint az óránkénti bruttó átlag.

Random Capital
Hirdetés
Lakáshitel-kalkulátor
Hirdetés
Ezt olvasta már?

Legvonzóbb munkahelyek között a Bosch »