-->

Több ezer dolgozójától válik meg a légitársaság

| forrás:
mti
| olvasási idő: kb. 1 perc

Munkahelyei csaknem negyedének - összesen 8500 pozíciónak - megszüntetését, valamint egyik regionális ágának felszámolását jelentette be szerdán a Cathay Pacific hongkongi székhelyű légitársaság, amely a koronavírus-járvány gazdasági csapásaival próbál megbirkózni egy 2,2 milliárd hongkongi dolláros (284 millió amerikai dollár) globális szervezeti átalakítás segítségével.

A South China Morning Post (SCMP) című hongkongi lap internetes kiadásában megjelent cikk szerint a 8500 munkahely a vállalat összes pozíciójának csaknem negyedét teszi ki, és összesen 5900 ember leépítését jelenti. Közülük 5300 munkaviszonya szűnik majd meg Hongkongban, és 600 dolgozóé a világ más részein a következő hetekben, 2600 betöltetlen pozíciót pedig eltörölnek.

A munkahelyek megszüntetésével a vállalat 35 ezres létszámának 24 százalékát törlik el. A légitársaság utoljára 2007-ben működött hasonló személyzeti létszámmal. A Cathay Pacific regionális légitársaságaként működő, leginkább a kínai anyaországba közlekedő Cathay Dragon a bejelentés szerint azonnali hatállyal befejezi tevékenységét.

A megfelelő hatósági engedélyek beszerzését követően a Cathay Dragon járatainak működtetését a Cathay Pacific, valamint fapados leányvállalata a HK Express venné át. A vállalat továbbá azt is közölte, hogy a Hongkongban állomásozó pilótafülke- és utaskísérő személyzetet költségkímélő, új szerződések aláírására kérik majd.

A koronavírus-járvány miatt a Cathay Pacific napi utasforgalma 99 százalékkal csökkent, és flottájának nagy része használaton kívül áll a határzárak és karanténszabályok következtében. Az év első hat hónapjában a vállalat 9,87 milliárd hongkongi dolláros (1,27 milliárd amerikai dollár) nettó veszteséget halmozott fel, amely azóta is havonta csaknem 2 milliárd hongkongi dollárral (258 millió amerikai dollár) növekszik.

A leépítésekkel a havi veszteség 500 millió hongkongi dollárral csökkenhet 2021-re. A Cathay Pacific júniusban 39 milliárd hongkongi dollár támogatást kapott, amelyhez a hongkongi kormányzat egy 27,3 milliárd hongkongi dolláros mentőcsomaggal járult hozzá. A Nemzetközi Légi Szállítási Szövetség előrejelzése szerint akár 2024-ig is eltarthat, mire a légiközlekedés a járvány előtti szintre visszaáll.

A Cathay Pacific pedig hétfőn közölte, hogy 2021-ben kapacitásának kevesebb mint felét kitöltve működik majd. A vállalat arra számít, hogy amennyiben a jövő nyáron elérhető lesz egy, a koronavírus elleni vakcina, a nemzetközi légiközlekedés 2021 végéig a mostani válság előtti szint 70 százalékára térhet vissza.

Random Capital
Hirdetés
Lakáshitel-kalkulátor
Hirdetés
Ezt olvasta már?

2022-től kezdhetnek pénzt termelni a légitársaságok »

4IG 635 (0,16 ) AKKO Invest 389 (-0,26 ) ALTEO 900 (0,67 ) ANY 1200 (-1,23 ) BIF 243 (-2,41 ) CIGPANNONIA 361 (-0,28 ) GSPARK 3420 (-0,58 ) MASTERPLAST 1260 (-0,40 ) MOL 2016 (0,20 ) MTELEKOM 374 (0,13 ) NORDTELEKOM 24 (0,43 ) NUTEX 24 (-1,26 ) OPUS 219 (0,92 ) OTP 11820 (0,25 ) PANNERGY 734 (0,27 ) RICHTER 7000 (-0,28 ) WABERERS 1075 (0,94 )