-->

Töredékére esett a Ciprusra látogató turisták száma tavaly

| forrás:
mti
| olvasási idő: kb. 1 perc

A koronavírus-járvány súlyos gazdasági következményeként meredeken, az előző évhez képest 84,1 százalékkal csökkent a Ciprusra látogató turisták száma tavaly.

A ciprusi statisztikai hivatal adatai szerint több mint 631 ezer turista járt a Földközi-tenger keleti medencéjében fekvő országban, szemben a 2019-ben mért több mint 3,9 millióval. Decemberben mindössze 9682 turista érkezett a szigetországba, ami 91,2 százalékkal kevesebb az egy évvel korábbinál. A ciprusi hatóságok márciusban rendelték el az ország határainak lezárását a külföldi turisták előtt.

A beutazási tilalom június 8-ig volt hatályban, utána fokozatosan, a járványügyi kockázatok figyelembe vételével lazították az előírásokat. Ciprus hazai össztermékéhez (GDP) általában mintegy 15 százalékkal járul hozzá az idegenforgalom. Tavaly az előző negyedévhez képest január-márciusban 0,9 százalékkal, április-júniusban pedig 13,1 százalékkal csökkent a GDP nominális értéken, míg a július-szeptemberben 9,4 százalékkal emelkedett.

Éves összevetésben az első negyedévben 1,5 százalékos növekedést, míg a másodikban 12,3 százalékos, a harmadikban pedig 4,4 százalékos csökkenést mértek. A több mint 800 ezer lakost számláló Cipruson a járvány kirobbanása óta több mint 29 ezren fertőződtek meg a SARS-CoV-2 vírussal, a halottak száma pedig 175-re rúg.

Random Capital
Hirdetés
Lakáshitel-kalkulátor
Hirdetés
Ezt olvasta már?

Varga Mihály: az idén 4-4,5 százalékkal nőhet a gazdaság »

4IG 625 (0,81 ) AKKO Invest 429 (2,27 ) ALTEO 1170 (-0,85 ) APPENINN 300 (0,33 ) AutoWallis 101 (-0,20 ) BIF 274 (-0,36 ) DELTA 69 (3,31 ) Duna House 398 (2,05 ) EHEP 1935 (4,31 ) ENEFI 420 (0,96 ) FORRAS/OE 1150 (-4,17 ) FUTURAQUA 77 (-4,35 ) GSPARK 3830 (1,32 ) Gloster 3180 (0,32 ) KULCSSOFT 1920 (-0,52 ) MOL 2216 (2,50 ) MTELEKOM 409 (-0,12 ) Megakran 4 (-1,79 ) NORDTELEKOM 29 (1,42 ) NUTEX 26 (-3,04 ) OPUS 240 (-0,21 ) OTP 13330 (1,14 ) OTT1 171 (2,77 ) PANNERGY 808 (0,50 ) RABA 1255 (-1,18 ) RICHTER 8305 (-1,01 ) SET Group 79 (0,64 ) SunDell 32000 (15,92 ) WABERERS 1685 (-2,03 ) ZWACK 16700 (0,91 )