Történelmi mélyponton a munkanélküliség

| forrás:
TF-információ
| olvasási idő: kb. 2 perc

A 2017. szeptember-novemberi időszakban a munkanélküliek átlagos létszáma az egy évvel korábbihoz képest 30 ezer fővel, 178 ezerre, a munkanélküliségi ráta 0,7 százalékponttal, 3,8 százalékra csökkent. A férfiakat alacsonyabb munkanélküliségi ráta jellemezte, mint a nőket, esetükben a javulás mértéke is nagyobb volt - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH). A foglalkoztatottak átlagos létszáma 4 millió 450 ezer fő volt, 36 ezer fővel több, mint egy évvel korábban. A 15-64 évesek foglalkoztatási rátája 68,8 százalékra emelkedett. A férfiak foglalkoztatási mutatója nagyobb mértékben javult, mint a nőké.

Rekordmélységben a ráta

2017. szeptember–novemberben az egy évvel korábbihoz képest a 15–74 éves férfiak körében 23 ezer fővel, 87 ezer főre csökkent a munkanélküliek száma, munkanélküliségi rátájuk pedig 1,0 százalékponttal, 3,4 százalékra mérséklődött. A nők esetében a változás kisebb mértékű volt, a munkanélküliek száma 7 ezer fővel, 91 ezer főre, a munkanélküliségi ráta pedig 0,3 százalékponttal, 4,3 százalékra mérséklődött.

A 15–24 éves korosztály munkanélküliségi rátája 1,3 százalékponttal, 10,4 százalékra csökkent, ebben az időszakban a munkanélküliek egyötöde ebből a korcsoportból került ki. A 25–54 évesek, azaz az ún. legjobb munkavállalási korúak munkanélküliségi rátája 0,5 százalékponttal, 3,4 százalékra, míg az 55–64 éveseké 0,8 százalékponttal, 2,9 százalékra csökkent.

A munkanélküliség átlagos időtartama 16,3 hónap volt; a munkanélküliek 42,5 százaléka legalább egy éve keresett állást, vagyis tartósan munkanélküli volt - írja a KSH.

2017. november végén az egy évvel korábbihoz képest a Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat adminisztratív adatai szerint a nyilvántartott álláskeresők létszáma 5,7 százalékkal, 258 ezer főre csökkent.

Ennyien dolgoztak Magyarországon

2017. szeptember–novemberben az egy évvel korábbihoz képest a foglalkoztatottak létszáma 0,8 százalékkal magasabb, 4 millió 450 ezer fő volt. Az elsődleges munkaerőpiacon dolgozók száma 85 ezer fővel nőtt, ugyanakkor a magukat közfoglalkoztatottnak vallók száma 37 ezer, a külföldi telephelyen dolgozóké 11 ezer fővel csökkent.

A foglalkoztatottak közül 4 millió 402 ezren tartoztak a 15–64 évesek közé, foglalkoztatási arányuk 1,3 százalékponttal, 68,8 százalékra emelkedett. A 15–64 éves férfiak körében a foglalkoztatottak létszáma 1,9 százalékkal, 2 millió 412 ezer főre bővült, foglalkoztatási rátájuk 2,2 százalékponttal, 76,1 százalékra nőtt.

A 15–64 éves nők vonatkozásában a foglalkoztatottak száma lényegében stagnált, 1 millió 990 ezer fő volt, míg foglalkoztatási rátájuk – demográfiai változásokból adódóan – 0,5 százalékponttal, 61,7 százalékra javult.

A fiatal (15–24 éves) korcsoportban a foglalkoztatottak létszáma 307 ezer fő, a foglalkoztatási ráta 29,6 százalék volt. Az ún. legjobb munkavállalási korú (25–54 éves) foglalkoztatottak száma emelkedett, ebben a korcsoportban a foglalkoztatási ráta 1,2 százalékponttal, 84,2 százalékra nőtt. Az idősebb (55–64 éves) korosztályba tartozók esetében a foglalkoztatottak száma lényegében stagnált; míg foglalkoztatási rátájuk 1,5 százalékponttal, 52,5 százalékra javult.

A 20–64 éves korcsoport esetében – amely az Európa 2020 stratégiában meghatározott foglalkoztatási célok alakulásának megfigyelési köre – a foglalkoztatási ráta 1,4 százalékponttal, 74,0 százalékra nőtt. Az Európai Unió 2020-ra 75 százalékos célértéket tűzött ki, Magyarországon jelenleg a korcsoportra vonatkozó foglalkoztatási ráta a férfiaknál 82,0, a nőknél 66,1 százalék.

Hirdetés
Lakáshitel-kalkulátor
Hirdetés
Ezt olvasta már?

Itthon hasít az építőipar »

4IG 972 (1,46 ) AKKO Invest 30400 (2,70 ) ALTEO 762 (-1,04 ) ANY 1320 (-0,38 ) APPENINN 449 (1,13 ) AutoWallis 113 (1,80 ) CIGPANNONIA 312 (-2,66 ) CyBERG 1890 (3,28 ) EHEP 9600 (-4,95 ) ELMU 30400 (-0,65 ) ENEFI 504 (1,20 ) ESTMEDIA 119 (-0,67 ) FORRAS/OE 1580 (2,60 ) FORRAS/T 1520 (-5,00 ) FUTURAQUA 112 (0,36 ) MASTERPLAST 734 (1,10 ) MOL 3000 (1,83 ) MTELEKOM 435 (0,93 ) NORDTELEKOM 46 (-0,86 ) NUTEX 30 (-0,66 ) OPUS 385 (0,05 ) ORMESTER 7900 (-2,47 ) OTP 12750 (0,47 ) OTT1 283 (0,18 ) PANNERGY 750 (-0,27 ) RICHTER 4942 (0,37 ) SET Group 663 (-0,30 ) TAKAREK 616 (-0,65 ) WABERERS 1360 (-2,86 ) ZWACK 16850 (0,30 )